„Ha van pokol, Orbán Viktor ott fog égni sok ezer évig” – mondta a Magyarországon is népszerű izlandi író

(Nyitókép: Kocsis Zoltán/MTI/MTVA)

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idei díszvendége Jón Kalman Stefánsson izlandi író volt. Stefánsson Magyarországon is népszerű szerző, kilenc könyve jelent meg itthon 2018 óta. Ha dedikál valahol, ott túlzás nélkül tömegjelenetek alakulnak ki, így volt ez a Könyvfesztiválon is. Ekkora tömeget íróra várni én még nem láttam. Komoly olvasótábora van nálunk is, ami manapság már igen ritka jelenség. Rendben is van ez így, örüljünk neki. Én magam nem olvastam egyetlen könyvét sem. Néhány ismerősömtől hallottam az elmúlt években, hogy mindenképp olvassam el például a Menny és pokol című regénytrilógiáját, mert az csodálatos. Mint könyvtárgy tényleg nagyon szép ez a trilógia, ha egymás mellé teszi az ember a három kötetet, kijön belőlük egy kép, amely egy hal testén áttűnő hegyvonulatot ábrázol. Stefánsson, ha már itt volt, interjúkat is adott. Feltűnően sokat. De ez is érthető, mert tényleg szinte olyan népszerű itthon, mint IShowSpeed, az amerikai influenszer, aki nemrég szintén Magyarországon járt, és tizenévesek egész légiója lihegett a nyomában. IShowSpeed turnéjára most nem fecsérelnék több szót, maradjunk annyiban, hogy hajmeresztő volt minden elemében. Stefánsson nyilván nem ebben utazik. Kulturált, finom ember, fizimiskáját tekintve hozza az izlandiakról bennünk élő sztereotípiákat. Szakáll, melankólia, szemében a távoli Észak titokzatos fényei. 

Az egyikben például arról elmélkedett, hogy ha Trumpot novemberben esetleg mégis megválasztanák, akkor az első intézkedése biztosan az lenne, hogy lekapcsolná a James Webb űrtávcsövet, mert az efféle jobbos bohócok nem szeretik, ha az emberiség a – mindenféle értelemben vett – távlatokat fürkészi. Na jó, legyen. Lehet hülyeségeket nyilatkozni, semmi gond, mehetünk tovább. Mondott aztán olyasmit is, hogy Magyarországon bajok vannak az egészségüggyel és az oktatással, ami aggodalommal tölti el. Hohó, ez már nem a James Webb űrtávcső, itt már megtörtént a landolás, nem is akárhová, egyenesen a dolgok szívébe. Stefánsson szerint bajok vannak az egészségüggyel és az oktatással. Ezt vajon honnan veszi? Eltörte a kisujját és órákig várakozott valamelyik budapesti vagy vidéki kórház sürgősségi osztályán? Vagy műtétre vár Magyarországon és azt mondták neki, hogy jövő szeptemberig ne is álmodjon róla? Esetleg valamelyik gyerekét magyarországi iskolába szerette volna beíratni, de megtudta, hogy ennek az az ára, hogy Wass Albert és Nyirő József fasiszta pamfletjeivel fogják tömni szegény gyerek fejét hosszú éveken keresztül? Mindez nem kizárt, de talán nem is életszerű. Akkor hát honnan származnak az információi? Felőlem származhatnak akárhonnan, és nem is az a lényeg, hogy honnan származnak. Nyilván vannak magyar barátai, akik meséltek neki ezt-azt az egészségügyről és az oktatásról. Őt pedig olyannyira megérintette mindaz, amit hallott, hogy azonnal hangot is adott az aggodalmának. Megteheti? 

Zárójel: jó pár évvel ezelőtt meghívtak Drezdába egy nemzetközi irodalmi fesztiválra. Egy pódiumbeszélgetésen vettem részt, felolvastam néhány versemet és csevegtem egy hölggyel. A beszélgetés után a nézők kérdéseket tehettek fel. Felállt egy fiatal német férfi, és azt kérdezte tőlem, igaz-e, hogy Budapest utcáin szkinhedek és nácik randalíroznak, ami miatt a fővárosban élő zsidó honfitársaim már ki sem mernek lépni az utcára. Először azt hittem, viccel, da hamar rájöttem, hogy szó sincs itt viccről. Tudnék róla, ha ilyesmik esnének meg Budapesten, de nincs tudomásom arról, hogy zsidókat vernének módszeresen a magyar fővárosban, válaszoltam neki. Szemmel láthatóan nem hitt nekem. Aztán még megkérdeztem tőle, hol hallott ilyen híreket. A barátai mesélték neki, válaszolta. Zárójel bezárva. 

Ott tartottunk tehát, hogy Jón Kalman Stefánsson aggódik a honi egészségügy és oktatás állapota miatt. Aggodalma nem alaptalan, az egészségügy és az oktatás minden bizonnyal lehetne nívósabb, ebben egyetértünk. Erősen remélem, hogy ha legközelebb mondjuk Németországba vetődik felolvasókörutat tartani vagy akármit csinálni, akkor az ott adandó interjúiban üzen majd Nancy Faesernek vagy Annalena Baerbocknak valamit arról, hogy meglátása szerint milyen irányba haladnak a dolgok arrafelé. Alig várom már, hogy olvashassam a vonatkozó részleteket a Frankfurter Allgemeine Zeitungban vagy a Die Weltben. Az i-re a pontot azonban a Magyar Hangban közölt interjújával tette fel, ezt nehéz lenne űberelni, ez olyan magasság, ahonnét nincs tovább. 

Megint csak hohó! Itt tényleg érdemes megállnunk egy pillanatra. Gyorsan hozzá is teszem, hogy az interjú egyelőre csak előfizetéssel olvasható végig, nekem azonban sajnos nincs előfizetésem, azt azonban megtudtam adatközlőimtől, hogy a címbe emelt mondatot ezzel egészítette ki: Ez nem a személyes véleményem, ez egy valószínűsíthető forgatókönyv. Fordítsuk le ezeket a mondatokat. Jón Kalman Stefánssonnak nem ez a véleménye, ő egy valószínűsíthető forgatókönyvről beszél, mely szerint Orbán Viktorra sok ezer évig tartó pokoltűz vár. Miért csak sok ezer évig tartó? De nem is ez a lényeg, hogy meddig fortyog majd a magyar miniszterelnök odalent, hanem az, hogy Jón honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy ilyeneket mondjon. Ki ő, hogy halál utáni lehetséges állapotokat helyezzen kilátásba a magyar miniszterelnök (vagy bárki) számára? 

Újabb zárójel: egyszer a hajléktalanszállóra, ahol akkoriban dolgoztam, egy éjszaka megpróbált bejutni egy szemmel láthatóan nagyon részeg férfi. Kimentem hozzá, beszélgettem vele. Nem tudom beengedni, mondtam neki. Erre ő: az egyiptomiak úgy tartották, hogy a halálunk után a szívünket az istenek megmérik, és ha egy madártollnál nehezebbnek találják, jaj nekünk. Nem fél ettől? De, mondtam neki, félek. Nem engedtem be, de ez legyen az én bajom. Ez a részeg férfi – Stefánssonnal ellentétben – nem a poklot jövendölte meg nekem, csupán felhívta a figyelmem cselekedeteink súlyára és következményeire. Nem azt mondta, hogy ezért a pokolban fogok égni sok ezer évig. Ismételt zárójel bezárva. 

Jón Kalman Stefánsson sokszor elmondja, hogy szereti a magányt, a természet csendjét, csak úgy tud írni, ha a sirályok és hojszák vijjogásán, valamint az Atlanti-óceán hullámverésén kívül nem hall mást. Megértem, igaza van. Vajon az efféle gondolatok csak akkor hatolnak az elméjébe, amikor kilép rusztikus tuszkulánumának falai közül? Már a repülőtéren ezen gondolkodik? Van egyrészt a szinte remetei életmódot folytató művész odafent a zord északon, egy idilli kunyhó mélyén, a laptopja fölé görnyedve, és van másrészt a népszerű szerző, aki már a repülőn ülve hirtelen ráeszmél, hogy Orbán Viktor bizony a pokolban fog sülni évezredeken át? Valószínűsíthető forgatókönyveket pörget magában a Reykjavíkból Budapestre tartó járaton? 

Stefánsson ezeket a megvilágosodásait nem tudja magában tartani, el is mondja hát a Magyar Hang újságírójának, aki nem kérdez vissza, hogy de hát hogyan tetszik ezt érteni a művész úrnak? Nem gondolja a művész úr, hogy nem az Ön kompetenciája megítélni azt egy interjúban, hogy egy embertársa a túlvilág melyik tájára kerül majd a halála után? És a művész úr, ha innen tovább repül mondjuk Berlinbe, Stockholmba vagy Párizsba, a repülőn majd további – esetleg miniszterelnököket érintő – valószínűsíthető forgatókönyveken fog töprengeni, és e töprengések eredményeiről majd beszámol az ottani sajtó képviselőinek is? Ezeket a kérdéseket a Magyar Hang újságírója nem tette fel Jón Kalman Stefánssonnak, a Menny és pokol trilógia szerzőjének. Menny és pokol, ez az. Most már mintha érteném, mi áll e nagyszabású címadás mögött. Egy valószínűsíthető forgatókönyv. Ami nem Jón Kalman Stefánsson személyes véleménye.