A Lepattanó egyik fő érdeme, hogy akár egy jó Coen-filmben, egymást váltják a furábbnál furább figurák.
Nyitókép: Juno11 Pictures
Az utóbbi hetekben a hazai filmes hírek jelentős része másról sem szólt, mint hogy a Dallasban Bobby Ewingot alakító Patrick Duffy egy magyar alkotásban szerepel, illetve hogy a bemutató alkalmából Magyarországra látogató sztár éppen hol költi el az ebédjét. És nem véletlen, hogy a Lepattanó kapcsán éppen ezt emelték ki a marketingkampányban, ugyanis nehéz lenne komoly arccal kijelenteni, hogy megérkezett az utóbbi évek legviccesebb magyar vígjátéka. A rendező Vékes Csaba pályafutása egyébként elég érdekes.
A kifejezetten kellemes, de alig háromezer jegyvásárlót vonzó Hetedik alabárdos után kommerszebb irányba indult, a siker pedig nem maradt el, a Szia, Életem!-re már több mint hatvanezren voltak kíváncsiak a mozikban, noha a film enyhén szólva is felemásra sikeredett. Új rendezésével utóbbi produkció színvonalát hozza, bár a felütés elég reménykeltő. A történet középpontjában a korosodó Kálmán (Scherer Péter) áll, aki mániákusan rajong a gombfociért, csapatával épp az Európa-bajnokságra készül, ám az álmuk anyagi problémák miatt meghiúsulni látszik. A teljes elkeseredettség közepette egy milliárdos (Patrick Duffy) tévedésből százmillió forintot utal a számlájukra, és bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, nem képesek ellenállni a csábításnak.
A Lepattanó egyik fő érdeme, hogy akár egy jó Coen-filmben, egymást váltják a furábbnál furább figurák, akik nevetséges bajuszukkal és ízléstelen öltözékükkel még abszurdabbá válnak. Közülük is kiemelkedik Scherer Péter, aki, mint mindig, ezúttal is vicces a balfékekből álló csapat vezetőjeként. A lendületes felütés után a második félidőben viszont igencsak leül a tempó, az alkotásnak nem sikerül elérnie azt, ami minden sportfilm lényege: átadni a szenvedélyt és a lelkesedést azoknak is, akiket egyáltalán nem érdekel a szóban forgó sportág. Patrick Duffy azonban kétségtelenül kiváló választás volt a mecénás szerepére. Bár kevés jelenetben tűnik fel, azokban a nagy hollywoodi sztárok módjára uralja a vásznat, nem is értem, a Dallast követően miért futott zátonyra a karrierje.
(Lepattanó. Vékes Csaba filmje. 2024)
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Rodrigo Ballester szerint most dől el, hogy az EU olyan klub lett-e, ahol előírás a liberalizmus, és többé senki sem lehet konzervatív.
