Kodzsimán innen és pachinkón túl, a Cygni: All Guns Blazing visszatér egy műfaj gyökereihez, ezáltal talán némileg rendbe teszi a megtépázott hírnevű kiadó renoméját.
Nyitókép: Böjtös Gábor, Sony PlayStation 5 rendszerrel készítve
A japán Konami 1969-ben született meg, akkor még zenegépek bérlésével és javításával foglalkozó vállalatként, majd alig 10 évvel később már nemcsak belépett a videójátékok és játéktermi gépek piacára, de magabiztosan vezető pozíciót is szerzett magának a szegmensben. Sikert sikerre halmozva olyan, mára klasszikussá vált videójátékok jelentek meg a játéktermekben, mint a békás Frogger (1981), az űrhajós Gradius (1985), a Contra (1987) vagy a Haunted Castle (1988), ami az otthoni konzolokon akkorra már nagy sikert elért Castlevania (1986) örökségét vitte tovább.
Merthogy a Konami betört az otthoni piacra, ezzel örökre beírva magát a történelemkönyvekbe.
A kilencvenes években már jelentős rajongótábora alakult ki a japán vállalatnak, amely saját sorozatai mellett olyan nagy neveket is besorozott az istállójába, mint az Alien, a The Simpsons, a Teenage Mutant Ninja Turtles, az Asterix, az X-Men, vagy éppen a G.I. Joe. Az 1997-1999 közötti időszakban pedig talán a legnagyobb kasszasikereket sikerült letenni az asztalra, így
az 1997-es Symphony of the Night a Castlevania-széria ikonikus epizódja, az 1998-as Metal Gear Solid egy legendás sorozat (újra)születése,
az 1999-es Silent Hill pedig a Resident Evillel már 1996-ban berobbant túlélőhorror műfaj újraértelmezése és új etalonja lett.
Ezt is ajánljuk a témában
1992-es indulása óta az Alone in the Dark-sorozat hosszú és rögös utat járt be, de érdemei vitathatatlanok. Az új epizód ettől persze se jobb, se rosszabb nem lesz. És hogy milyen ténylegesen?
Nem is vitás, hogy a kiadó ekkor volt a csúcson, de nem is csak saját csúcsról beszélhetünk, hanem en bloc az ipar csúcsáról, aminek köszönhetően a logó megjelenése garantálta a minőséget. Emlékszem, már a NES (Nintendo Entertainment System, mely itthon a rendszerváltással egy időben jelent meg) és SNES (Super Nintendo Entertainment System) idejében is szerettük a kiadó játékait, kezdve a Castlevania 3-tól a Tiny Toonson át a Super Castlevania 4-ig és a Super Probotector: Alien Rebelsig. De kétségen kívül volt különbség a remek 2D-s játékok és a 3D első igazi úttörőinek megjelenése között.
Aztán a siker először úgy tűnt, hogy véglegesen ott marad a kiadó mellett, amely a fantasztikus ötleteket és szó szerint úttörő technikai megoldásokat tartalmazó akciójáték, a Metal Gear Solid alkotóját, az őrült megoldásairól híres Kodzsima Hideót is hagyta érvényesülni. Egészen a 2010-es évek közepéig, amikor valami látványosan eltört a japánoknál. Az első jelek azért már a 2014-es Castlevania: Lords of Shadow 2-nél is megjelentek, de ott még mindenki azt hitte, hogy csak a játékot fejlesztő spanyol Mercury Games-nél vannak gondok.
Ezt is ajánljuk a témában
A járt utat járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, amit láthatóan a japán játékfejlesztők is jól ismernek, elvégre kimondottan ügyeltek arra, hogy a bevált elemeken ne változtassanak.
Aztán sorra jött minden. A híres, nagy múlttal rendelkező szériák ellehetetlenítése, eltüntetése vagy éppen nyerőautomatává, úgynevezett pachinkóvá züllesztése mellett a Konami Kodzsimával is egy hangos és igen csúnya szakításon esett át, majd egyre több ocsmány dolog derült ki a vezetésről és az alkalmazottakkal szembeni viszonyról.
A megfigyeléstől a teljes és abszolút megalázó semmibe vételig mindenről olvashattunk,
a Konami pedig szépen lassan, az elmúlt években szinte teljesen eltűnt az élvonalból, megjelenéseit pedig inkább már csak katasztrófaturizmus gyanánt figyelték a gamerek.
Az év elején megjelent Contra: Operation Galuga azért sokak figyelmét felkeltette, mert a rajongók szerint kifejezetten jól sikerült, de itt még nyugodtan mondhattuk, hogy mindez a fejlesztőnek, a WayForwardnak köszönhető. Elvégre a csapat a Shantae- és River City-sorozatokkal már bizonyította, hogy ért a retróhoz. A Cygni: All Guns Blazing azonban egy kis független angol csapat játéka, amelynek kiadása talán valami újfajta lendületet jelent a Konami egészére nézve. Egyébként is szép lenne, ha a videójátékos történelemkönyvekbe úgy kerülne be 2024, mint az azt esztendő, amelyben a japán kiadó 10 év mélyrepülés után új életre kelt.
Maga a Cygni: All Guns Blazing egyébként nem kifejezetten formabontó, bár vannak erős, fiatalos elemei. Egy shoot ‘em upnál persze nem a sztorit figyeljük, így a zsánerhez illően ezúttal sem kell eposzi történetre számítani: a Cygni bolygón, a földi erőket egy ősi, biomechanikus, idegen faj meglepetésszerű támadása tizedeli meg. A flotta egyetlen megmaradt repülőgép-hordozójának egyik utolsó pilótájaként a játékos az utolsó remény az idegenekkel szemben.
De mi az a shmup?
Bár teljes egyetértés nincs a műfaj kapcsán (hiszen már a képernyőn haladás szerint is találhatunk oldalra haladó avagy scrollozó játékokat a címadó felfelé repülés vagy haladás mellett), de az biztos, hogy alapjait a klasszikus, talán mindenki által ismert Space Invadersnek köszönheti. A hetvenes évek végén aztán a Galaxian és az Asteroids határozta meg a műfajt, ami leginkább a nyolcvanas években élte virágkorát, majd a kilencvenes években az otthoni konzolok népszerűsége miatt kicsit vesztett fényéből, hiszen ezeken a gépeken már a hosszabb, tartalmasabb játékokra nőtt meg az igény. A főszereplő jellemzően nagyszámú ellenséggel küzd távolsági fegyvereivel, miközben kitér az ellenséges tűz elől. Hogy az űrben vagy egy dzsungelben, emberrel vagy robottal kell harcolni, az mindegy is, a lényeg a jó reakcióidő, ami elengedhetetlen a túléléshez.
Mindez passzol a műfajhoz, ami a nyolcvanas és kilencvenes években volt a csúcson, főként a játéktermekben, ahol minden halálnál lehetett dobálni az érmét, majd az otthoni konzolokon volt egy kisebb reneszánsza a 2000-es évek elején, de végül eljárt felette az idő. Vagy mégsem, hiszen a Cygni lehet a bizonyíték az ellenkezőjére: a játék nagyon jól néz ki, egyértelműen modern külső mellett elevenedik meg a régi iskolás játékmenet, ami azért kapott némi vérfrissítést. A hagyományos felülnézetet kapjuk, emellett kell az űrhajót a képernyőn mozgatva lelőni az ellenfeleket.
Ezt is ajánljuk a témában
A szuperszexi Eve az ellenséges lényekkel teli Földön szinte csak a játékos és Adam segítségére számíthat.
A mechanika kicsit hibrid, mert az analóg karos tüzelés helyett visszakaptuk a gombokra szabott lövéseket, sőt külön gombhoz lett dedikálva a felszíni objektumok elleni fegyverzet. Viszont van egy kis csavar a dologban, mert a kapott energiaegységeknek hála eldönthetjük,
hogy éppen a pajzsra vagy a fegyverünkre tesszük-e a kakaót, ami viszont stratégiai fontosságú lehet egy-egy komolyabb harc alatt.
Más kérdés, hogy ember legyen a talpán, aki a bullet hellbe (mondhatni tölténypokol, amikor a képernyőn alig látunk valamit az ellenfelek által kilőtt lőszertől) hajló akció során képes eldönteni tizedmásodpercek alatt, hogy mikor kell éppen váltani. Már persze a nehézségi fokozattól függően, mert könnyű módban még elevickélünk, de onnan felfelé már pokoli kihívást nyújt a játék, pláne az első pályán, ami a többi 10 perces etap mellett is végtelenbe nyúlónak tűnik a 3 főellenféllel.
Az biztos, hogy a Cygni: All Guns Blazing egy nagyon látványos, hangulatos shmup, mondhatni ízig-vérig a zsáner gyermeke. A látvány azért picit csalóka, mert az elején szép videót kapunk, utána viszont csak álló képes átvezetőket. De legalább a hősnő nem valami maszkulin figura, akit nőnek próbálnak eladni, mint a modern videójátékok jelentős részében. A maga módján, avagy az adott stílusban nagyon látványos, emellé ötletes megoldásai vannak, kimondottan nagy benne a kihívás (még nem próbáltam a hírhedt Konami-kódot, de talán az segítene megöregedett reflexeimet ellensúlyozni), ráadásul a zenéje is remek. Az ellenfelek jól mutatnak, az egésznek tényleg van egy biomechanikus érzete, R-Type és H. R. Giger után szabadon. Szóval maga a játék jó, nem is vitás.
De mi az a Konami-kód
A Konami-kód (Konami parancs), más néven Contra-kód és néha 30 életes kód egy csalókód, amely számos Konami-videójátékban, valamint néhány nem Konami-játékban is megjelenik. A kód a popkultúrában is helyet kapott, mint a videójáték-konzolok harmadik generációjára való utalás, és számos weboldalon elrejtett easter eggként van jelen. A kódot eredetileg Kazuhisa Hashimoto alkotta meg, aki az 1985-ös Gradius NES-re készült portolásán dolgozott. Mivel a tesztelés során túl nehéznek találta a játékot, megalkotta a csalókódot, amely a játékosnak a teljes fejlesztést elérhetővé teszi. Ez került bele később számos másik játékba. Maga a kód a ↑↑↓↓←→←→BA parancssort jelenti, amit kontrollerrel kell beütni.
Hogy fogjuk-e évek múltán olyanokkal együtt emlegetni, mint a Raiden-sorozat, az Earth Defense Force, a Salamander, a DoDonPachi vagy éppen az újkori Ikaruga, Mushihimesama és Mars Matrix, azt majd meglátjuk. Annyi azonban biztos, hogy a Konami háza táján végre van egy kis mozgolódás, ami nem mindenképpen a klasszikus szériák kifacsarását és a rajongókon élősködést mutatja, ez pedig akár még jót is jelenthet. Egyszer talán még a Silent Hill legendás, talán még az emberi emlékezetből is kitörölt demóját, a P.T.-t is sikerül életre kelteni, vagy éppen a kollekciók után új Castlevania vagy Metal Gear is születhet? Ki tudja? Mindenesetre a Konami feléledésében biztos hogy a mai napig sokan bíznak, amihez egy nagy összeborulás is illő volna Kodzsimával.
Volt már, hogy a Lánchíd oroszlánjai öltöztek kockába, nemrég pedig a Deák Téren állt meg egy kocka-villamos, de természetesen otthon is bármit megépíthetünk magunknak, amiben az exkluzív magyar készletek is sokat segítenek.
Esőben és hóban, világosban és sötétben, a Citadella és az Empire State Building felett is ugyanakkora élmény repülni. A Microsoft Flight Simulator segítségével ezt már lényegében bárki átélheti.
2007-ben egy kis stúdió kultikus játékot teremtett, mely a nyolcvanas évek egyik legnagyobb európai katasztrófájából táplálkozott – végül "csak" 17 évet kellett várni a tényleges folytatásra.
Számos családbarát, kimondottan különleges, de legalábbis nagyon élvezetes és szórakoztató videójáték után a hibrid Switchre olyasmi jelent meg, amire nem számítottunk.
Sokféle módon megálmodták már a jövőt, nem egy esetben akár legitimálva mások életének kioltását, és nem ritkán ebből még sportot is űztek. 25 éve az Epic is így tett, ami sokak életét változtatta meg.
Azt gondolnánk, hogy a hangyák csak vonulnak és a raj-intelligenciával élik a kis egyszerű életüket. De mi van, ha a bitang erős rovarok élére áll valaki, aki ért a stratégiához?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
Volt korábban olyan érzésed, hogy nem mehetsz el valahova, nem nézhetsz meg valamit, vagy nem olvashatsz el egy cikket, esetleg könyvet? Nekünk volt.
