Kodzsimán innen és pachinkón túl, a Cygni: All Guns Blazing visszatér egy műfaj gyökereihez, ezáltal talán némileg rendbe teszi a megtépázott hírnevű kiadó renoméját.
Nyitókép: Böjtös Gábor, Sony PlayStation 5 rendszerrel készítve
A japán Konami 1969-ben született meg, akkor még zenegépek bérlésével és javításával foglalkozó vállalatként, majd alig 10 évvel később már nemcsak belépett a videójátékok és játéktermi gépek piacára, de magabiztosan vezető pozíciót is szerzett magának a szegmensben. Sikert sikerre halmozva olyan, mára klasszikussá vált videójátékok jelentek meg a játéktermekben, mint a békás Frogger (1981), az űrhajós Gradius (1985), a Contra (1987) vagy a Haunted Castle (1988), ami az otthoni konzolokon akkorra már nagy sikert elért Castlevania (1986) örökségét vitte tovább.
Merthogy a Konami betört az otthoni piacra, ezzel örökre beírva magát a történelemkönyvekbe.
A kilencvenes években már jelentős rajongótábora alakult ki a japán vállalatnak, amely saját sorozatai mellett olyan nagy neveket is besorozott az istállójába, mint az Alien, a The Simpsons, a Teenage Mutant Ninja Turtles, az Asterix, az X-Men, vagy éppen a G.I. Joe. Az 1997-1999 közötti időszakban pedig talán a legnagyobb kasszasikereket sikerült letenni az asztalra, így
az 1997-es Symphony of the Night a Castlevania-széria ikonikus epizódja, az 1998-as Metal Gear Solid egy legendás sorozat (újra)születése,
az 1999-es Silent Hill pedig a Resident Evillel már 1996-ban berobbant túlélőhorror műfaj újraértelmezése és új etalonja lett.
Ezt is ajánljuk a témában
1992-es indulása óta az Alone in the Dark-sorozat hosszú és rögös utat járt be, de érdemei vitathatatlanok. Az új epizód ettől persze se jobb, se rosszabb nem lesz. És hogy milyen ténylegesen?
Nem is vitás, hogy a kiadó ekkor volt a csúcson, de nem is csak saját csúcsról beszélhetünk, hanem en bloc az ipar csúcsáról, aminek köszönhetően a logó megjelenése garantálta a minőséget. Emlékszem, már a NES (Nintendo Entertainment System, mely itthon a rendszerváltással egy időben jelent meg) és SNES (Super Nintendo Entertainment System) idejében is szerettük a kiadó játékait, kezdve a Castlevania 3-tól a Tiny Toonson át a Super Castlevania 4-ig és a Super Probotector: Alien Rebelsig. De kétségen kívül volt különbség a remek 2D-s játékok és a 3D első igazi úttörőinek megjelenése között.
Aztán a siker először úgy tűnt, hogy véglegesen ott marad a kiadó mellett, amely a fantasztikus ötleteket és szó szerint úttörő technikai megoldásokat tartalmazó akciójáték, a Metal Gear Solid alkotóját, az őrült megoldásairól híres Kodzsima Hideót is hagyta érvényesülni. Egészen a 2010-es évek közepéig, amikor valami látványosan eltört a japánoknál. Az első jelek azért már a 2014-es Castlevania: Lords of Shadow 2-nél is megjelentek, de ott még mindenki azt hitte, hogy csak a játékot fejlesztő spanyol Mercury Games-nél vannak gondok.
Ezt is ajánljuk a témában
A járt utat járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, amit láthatóan a japán játékfejlesztők is jól ismernek, elvégre kimondottan ügyeltek arra, hogy a bevált elemeken ne változtassanak.
Aztán sorra jött minden. A híres, nagy múlttal rendelkező szériák ellehetetlenítése, eltüntetése vagy éppen nyerőautomatává, úgynevezett pachinkóvá züllesztése mellett a Konami Kodzsimával is egy hangos és igen csúnya szakításon esett át, majd egyre több ocsmány dolog derült ki a vezetésről és az alkalmazottakkal szembeni viszonyról.
A megfigyeléstől a teljes és abszolút megalázó semmibe vételig mindenről olvashattunk,
a Konami pedig szépen lassan, az elmúlt években szinte teljesen eltűnt az élvonalból, megjelenéseit pedig inkább már csak katasztrófaturizmus gyanánt figyelték a gamerek.
Az év elején megjelent Contra: Operation Galuga azért sokak figyelmét felkeltette, mert a rajongók szerint kifejezetten jól sikerült, de itt még nyugodtan mondhattuk, hogy mindez a fejlesztőnek, a WayForwardnak köszönhető. Elvégre a csapat a Shantae- és River City-sorozatokkal már bizonyította, hogy ért a retróhoz. A Cygni: All Guns Blazing azonban egy kis független angol csapat játéka, amelynek kiadása talán valami újfajta lendületet jelent a Konami egészére nézve. Egyébként is szép lenne, ha a videójátékos történelemkönyvekbe úgy kerülne be 2024, mint az azt esztendő, amelyben a japán kiadó 10 év mélyrepülés után új életre kelt.
Maga a Cygni: All Guns Blazing egyébként nem kifejezetten formabontó, bár vannak erős, fiatalos elemei. Egy shoot ‘em upnál persze nem a sztorit figyeljük, így a zsánerhez illően ezúttal sem kell eposzi történetre számítani: a Cygni bolygón, a földi erőket egy ősi, biomechanikus, idegen faj meglepetésszerű támadása tizedeli meg. A flotta egyetlen megmaradt repülőgép-hordozójának egyik utolsó pilótájaként a játékos az utolsó remény az idegenekkel szemben.
De mi az a shmup?
Bár teljes egyetértés nincs a műfaj kapcsán (hiszen már a képernyőn haladás szerint is találhatunk oldalra haladó avagy scrollozó játékokat a címadó felfelé repülés vagy haladás mellett), de az biztos, hogy alapjait a klasszikus, talán mindenki által ismert Space Invadersnek köszönheti. A hetvenes évek végén aztán a Galaxian és az Asteroids határozta meg a műfajt, ami leginkább a nyolcvanas években élte virágkorát, majd a kilencvenes években az otthoni konzolok népszerűsége miatt kicsit vesztett fényéből, hiszen ezeken a gépeken már a hosszabb, tartalmasabb játékokra nőtt meg az igény. A főszereplő jellemzően nagyszámú ellenséggel küzd távolsági fegyvereivel, miközben kitér az ellenséges tűz elől. Hogy az űrben vagy egy dzsungelben, emberrel vagy robottal kell harcolni, az mindegy is, a lényeg a jó reakcióidő, ami elengedhetetlen a túléléshez.
Mindez passzol a műfajhoz, ami a nyolcvanas és kilencvenes években volt a csúcson, főként a játéktermekben, ahol minden halálnál lehetett dobálni az érmét, majd az otthoni konzolokon volt egy kisebb reneszánsza a 2000-es évek elején, de végül eljárt felette az idő. Vagy mégsem, hiszen a Cygni lehet a bizonyíték az ellenkezőjére: a játék nagyon jól néz ki, egyértelműen modern külső mellett elevenedik meg a régi iskolás játékmenet, ami azért kapott némi vérfrissítést. A hagyományos felülnézetet kapjuk, emellett kell az űrhajót a képernyőn mozgatva lelőni az ellenfeleket.
Ezt is ajánljuk a témában
A szuperszexi Eve az ellenséges lényekkel teli Földön szinte csak a játékos és Adam segítségére számíthat.
A mechanika kicsit hibrid, mert az analóg karos tüzelés helyett visszakaptuk a gombokra szabott lövéseket, sőt külön gombhoz lett dedikálva a felszíni objektumok elleni fegyverzet. Viszont van egy kis csavar a dologban, mert a kapott energiaegységeknek hála eldönthetjük,
hogy éppen a pajzsra vagy a fegyverünkre tesszük-e a kakaót, ami viszont stratégiai fontosságú lehet egy-egy komolyabb harc alatt.
Más kérdés, hogy ember legyen a talpán, aki a bullet hellbe (mondhatni tölténypokol, amikor a képernyőn alig látunk valamit az ellenfelek által kilőtt lőszertől) hajló akció során képes eldönteni tizedmásodpercek alatt, hogy mikor kell éppen váltani. Már persze a nehézségi fokozattól függően, mert könnyű módban még elevickélünk, de onnan felfelé már pokoli kihívást nyújt a játék, pláne az első pályán, ami a többi 10 perces etap mellett is végtelenbe nyúlónak tűnik a 3 főellenféllel.
Az biztos, hogy a Cygni: All Guns Blazing egy nagyon látványos, hangulatos shmup, mondhatni ízig-vérig a zsáner gyermeke. A látvány azért picit csalóka, mert az elején szép videót kapunk, utána viszont csak álló képes átvezetőket. De legalább a hősnő nem valami maszkulin figura, akit nőnek próbálnak eladni, mint a modern videójátékok jelentős részében. A maga módján, avagy az adott stílusban nagyon látványos, emellé ötletes megoldásai vannak, kimondottan nagy benne a kihívás (még nem próbáltam a hírhedt Konami-kódot, de talán az segítene megöregedett reflexeimet ellensúlyozni), ráadásul a zenéje is remek. Az ellenfelek jól mutatnak, az egésznek tényleg van egy biomechanikus érzete, R-Type és H. R. Giger után szabadon. Szóval maga a játék jó, nem is vitás.
De mi az a Konami-kód
A Konami-kód (Konami parancs), más néven Contra-kód és néha 30 életes kód egy csalókód, amely számos Konami-videójátékban, valamint néhány nem Konami-játékban is megjelenik. A kód a popkultúrában is helyet kapott, mint a videójáték-konzolok harmadik generációjára való utalás, és számos weboldalon elrejtett easter eggként van jelen. A kódot eredetileg Kazuhisa Hashimoto alkotta meg, aki az 1985-ös Gradius NES-re készült portolásán dolgozott. Mivel a tesztelés során túl nehéznek találta a játékot, megalkotta a csalókódot, amely a játékosnak a teljes fejlesztést elérhetővé teszi. Ez került bele később számos másik játékba. Maga a kód a ↑↑↓↓←→←→BA parancssort jelenti, amit kontrollerrel kell beütni.
Hogy fogjuk-e évek múltán olyanokkal együtt emlegetni, mint a Raiden-sorozat, az Earth Defense Force, a Salamander, a DoDonPachi vagy éppen az újkori Ikaruga, Mushihimesama és Mars Matrix, azt majd meglátjuk. Annyi azonban biztos, hogy a Konami háza táján végre van egy kis mozgolódás, ami nem mindenképpen a klasszikus szériák kifacsarását és a rajongókon élősködést mutatja, ez pedig akár még jót is jelenthet. Egyszer talán még a Silent Hill legendás, talán még az emberi emlékezetből is kitörölt demóját, a P.T.-t is sikerül életre kelteni, vagy éppen a kollekciók után új Castlevania vagy Metal Gear is születhet? Ki tudja? Mindenesetre a Konami feléledésében biztos hogy a mai napig sokan bíznak, amihez egy nagy összeborulás is illő volna Kodzsimával.
Azt gondolnánk, hogy a hangyák csak vonulnak és a raj-intelligenciával élik a kis egyszerű életüket. De mi van, ha a bitang erős rovarok élére áll valaki, aki ért a stratégiához?
Megszokott dolog, hogy a woke ideológia és a genderlobbi kifejezetten károsan hat egy kultúrtermék megítélésére, mégis akadnak olyanok, akik mindenáron letolnák az ember torkán a propagandát. Böjtös Gábor írása a Dragon Age: The Veilguard nevű videojátékról.
Régen nem lepett meg film annyira, mint az Anora: Sean Baker alkotása úgy forgatja ki a prostituáltakkal kapcsolatos hollywoodi kliséket, hogy a tanulság észrevétlenül kúszik be a bőrünk alá.
Évről évre megújul a csatamező, miközben milliók hagyják ott a fogukat, de ebben az esetben senki nem foglalkozik a temetetlen és névtelen halottakkal.
A magyar mozikba december 26-án száguld be a Sonic, a sündisznó 3., hogy a gyűrűk helyett ismét a forintok és dollárok csilingeljenek, és ehhez a Sega is új játékot időzített.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Optimistán látja a jövőt a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.
A terv totálisan ellentmond a Magyarországon hatályos törvényeknek.
