Patchwork – Programajánló

2024. július 10. 22:31

2024. július 10. 22:31

 

Az utolsó várbörtön

| Leimeiszter Barnabás |

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Nehéz számba venni, mennyi mindent adott az Európa kulturális fővárosa projekt Veszprém­nek: művészmozit és audiovizuális központot, hangulatos vendéglátóhelyeket, az előzetes kritikákra rácáfoló módon igényesen és ízlésesen felújított székesegyházat, újrafazonírozott köztereket. Idén tavasszal pedig megnyílt az Ember a rács mögött című kiállítás a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet volt épületében. Nevezett intézmény meghökkentően sokáig, 2003-ig működött a vár oldalában Magyarország utolsó várbörtöneként, a fogvatartottak körülményei nemhogy az európai, de semmilyen emberi sztenderdnek nem feleltek meg: nagyjából hatvanfős befogadóképesség mellett állandóan 200-250 ember raboskodott a fogházban, a hőmérséklet nem haladta meg a 12-14 fokot, a nyolcvanas évekig pedig még a folyó vizet se vezették be. Hosszú ideje szó volt arról, hogy a volt börtönt megnyitják a nagyközönség előtt, és egy szerényebb tárlat már korábban is látható volt. Most viszont egy jóval nagyobb léptékű, nem csupán a veszprémi börtön történetét bemutató, de az igazságszolgáltatás általános kérdéseit, dilemmáit is megvilágító kiállítást hoztak létre a Laczkó Dezső Múzeum munkatársai, illetve az EKF-projekt kreatív főtanácsadója, Can Togay. A börtönbe a Jókai utcai, felújított Ruttner-ház udvarán épült liften magasba emelkedve juthatunk be, s a várhegy déli végében, a Sziklai János utcába vezető külső lejárón keresztül hagyhatjuk el: a veszprémi illetőségű látogatónak külön érdekesség, hogy eddig elzárt városi tereket járhat be. De a hatásos installációkra, interaktív elemekre támaszkodó tárlat minden érdeklődőnek tartogat izgalmakat: azonkívül, hogy feleleveníti olyan híres fogvatartottak, mint az 1848-as naplójáról ismert helyi borbélymester, Francsics Károly, Mindszenty József, Brusznyai Árpád történetét (s persze felvonulnak a híres bakonyi betyárok is), képet alkothatunk arról, ma hogyan zajlik a magyar büntetés-végrehajtás: bepillanthatunk egy átlagos börtöncellába, s a foglyok mindennapi életének rendjét, a börtönhierarchiát, a pszichés nehézségeket is megismerhetjük.

(Ember a rács mögött. Várbörtön-kiállítás. Veszprém, Jókai utca 8.)

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!