A legendák kegyes lovagkirályként mutatják be Lászlót, mint a késő lovagkori lovagi eszmény megtestesítőjét. A források szerint László erős, hatalmas termetű férfi volt, aki „a többi ember közül vállal kimagaslott”. Nagy testi erejét még ötvenéves kora körül is megőrizte. A harcban való jártassága, a csatákban mutatott személyes bátorsága következtében a fokozatosan vált nagyon népszerűvé. A lovagkirályt kiemelkedő fizikai adottságai miatt nevezik Isten atlétájának is.
A középkori László-kultusz kibontakozásához a döntő lökést III. Béla adta meg, aki 1192 júniusában III. Celesztin pápa jóváhagyásával szentté avatta I. Lászlót. Ennek nyomán a kialakuló magyar lovagi kultúra és életmód őt tekintette példaképének.
Népszerű szent Magyarországon és a környező országokban, sok templomnak ő a védőszentje.
1083-ban szentté avattatta az államalapító István királyt, valamint annak fiát, Imre herceget, Gellért püspököt és két zobori remetét, Andrást és Benedeket.
A szentté avatott László királyhoz több, a mai napig is fennmaradt ereklye és tárgyi emlék köthető. Ilyen például a győri bazilikában található Szent László-herma, továbbá jobbja, amit a dubrovniki ferences kolostorban őriznek.