László-nap: a szenteket avató király végül hazánk egyik legnépszerűbb szentjévé vált

Nyitókép: székesfehérvár.hu

Életében vitéz herceg, jó testvér, keménykezű törvényhozó volt, holta után csatabárdos szent lett, népmondáink legnépszerűbb, legszeretettebb koronás hősalakja Mátyás király előtt. Szakrális szempontból nézve élete és utóélete páratlan egységet alkot: egyetlen uralkodónk, aki szentet avató király és szentté avatott király lett. 

Lengyel kezdetek

László 1040 körül született a Lengyel Királyságban. Apja I. Béla magyar király, anyja pedig a Piast-dinasztiából származó Richeza lengyel hercegnő volt. Bélának és feleségének összesen hét gyermeke született – László volt a másodszülött. 

Az első lengyel krónikaíró, Gallus Anonymus szerint majdnem lengyellé vált, hiszen lengyel szokásokat vett fel. Lengyelországból 1048 táján tért haza apja családjával. 

Béla megkapta a hercegséget, ami az ország egyharmadát jelentette. László részt vett I. András király fia, az akkor még gyermek Salamon herceg megkoronázásán, amelyhez atyja és bátyja mellett ő is a beleegyezését adta.

Megromlott kapcsolat

I. Béla király halála után Géza és László hercegek elismerték unokatestvérüket, Salamont törvényes királynak, akivel a következő évtizedben jó kapcsolatuk volt. Az ismert történet a kun által elrabolt leánnyal ebből a korszakból származik. A kapcsolat az 1070-es években romlott meg, és a hercegek fellázadtak Salamon ellen. 

A trónt Géza 1074-ben szerezte meg, de az ország nyugati határvidékén Salamon uralkodott tovább. 

Géza halála után hívei László mellé álltak, és őt tették meg királynak. Salamon IV. Henrik segítségével ellenállt; László az invesztitúraharcban IV. Henrik ellenfeleit támogatta. Salamon 1081-ben lemondott, de utána mégis megpróbálta visszaszerezni a koronát. Emiatt László bebörtönözte, ám két évvel később a szentté avatások alkalmával szabadon engedte.

Belviszályok

A sorozatos belviszályok után Lászlónak helyre kellett állítania a közbiztonságot, a lopást és rablást csonkítással vagy halállal büntette. 

Keleten legyőzte a kunokat és a besenyőket, amivel a keleti határokat 150 évre bebiztosította. Az utolsó években éppen a horvát hódítás miatt romlott meg a kapcsolata a Szentszékkel, mert a pápa a saját hűbérbirtokának tekintette a megszerzett horvát területet, de ezt László nem ismerte el.

A lovagkirály szentté avatása

A legendák kegyes lovagkirályként mutatják be Lászlót, mint a késő lovagkori lovagi eszmény megtestesítőjét. A források szerint László erős, hatalmas termetű férfi volt, aki „a többi ember közül vállal kimagaslott”. Nagy testi erejét még ötvenéves kora körül is megőrizte. A harcban való jártassága, a csatákban mutatott személyes bátorsága következtében a fokozatosan vált nagyon népszerűvé. A lovagkirályt kiemelkedő fizikai adottságai miatt nevezik Isten atlétájának is.

A középkori László-kultusz kibontakozásához a döntő lökést III. Béla adta meg, aki 1192 júniusában III. Celesztin pápa jóváhagyásával szentté avatta I. Lászlót. Ennek nyomán a kialakuló magyar lovagi kultúra és életmód őt tekintette példaképének.

1083-ban szentté avattatta az államalapító István királyt, valamint annak fiát, Imre herceget, Gellért püspököt és két zobori remetét, Andrást és Benedeket.

A szentté avatott László királyhoz több, a mai napig is fennmaradt ereklye és tárgyi emlék köthető. Ilyen például a győri bazilikában található Szent László-herma, továbbá jobbja, amit a dubrovniki ferences kolostorban őriznek.

* Cikkünk elkészítéséhez a Wikipédia és a Magyarságkutató Intézet vonatkozó szövegeit használtuk fel.