Teljesen kitárulkozik és cseppet szerénytelenül beszél a karrierjéről Bon Jovi a Disney+ maratoni dokumentumfilm-sorozatában. A rajongók számára a Thank you, Goodnight: The Bon Jovi Story igazi aranybánya, annál is inkább, mert ilyen részletgazdag produkció még nem sok zenészről, zenekarról született.
Nyitókép: David Bryan, Gotham Chopra, Jon Bon Jovi és Tico Torres a Thank You, Goodnight: The Bon Jovi Story brit premierjén az Odeon Luxe West Endben 2024. április 17-én Londonban. (Fotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images)
***
Német Dániel írása
Kevés olyan előadó van, aki egyszerre megosztó és konvencionális, jon Bon Jovira azonban mindkét jelző igaz. Amikor a nyolcvanas években sztárrá vált a bandájával, hangzásuk kifejezetten lágy volt a korszak olyan rock- és metálegyütteseiéhez viszonyítva, mint a Mötley Crüe, az Iron Maiden vagy a Black Sabbath, így ez a közeg nem igazán fogadta be, inkább nevetség tárgyává tette őket, a popkedvelőknek meg túlzottan karcosak voltak a számaik. Pont e miatt a kettősség miatt tudtak azonban egyre szélesebb réteget megszólítani, illetve az is megfigyelhető, hogy ha valaki a gitárzene világában elég időt tölt a csúcson, a műfaj marconább kedvelői is kezdik elismerni. És a számok igazolják a sikert:
a Bon Jovi több mint 120 millió eladott lemeznél jár, 2700-nál is több koncertjük volt mintegy 50 országban, összességében nagyjából 34 millió rajongó előtt.
A frontember Jon Bon Jovi 2022-ben töltötte be a hatvanat, zenekara egy évvel később ünnepelte megalakulása negyvenedik évfordulóját, a dupla jubileum alkalmából nagyszabású turnét szerveztek Amerikában. Mindezt rekordhosszúságú, háromhetes próbafolyamat előzte meg; az énekes eljutott abba a korba, amikor már kiemelt figyelmet fordít arra, milyen örökséget hagy maga után. Ahogyan fogalmaz, nem akar a kövér Elvis lenni, helyette azt szeretné, ha a közönség a legkirobbanóbb formájában emlékezne rá. Az idő azonban neki sem a barátja, mindennap különféle gyakorlatokkal és masszázsokkal próbálja megőrizni a fizikumát, miközben tele van kételyekkel azzal kapcsolatban is, képes-e még úgy énekelni, mint a fénykorában.
Ezzel a felütéssel indul a Disney+ Thank You, Goodnight: The Bon Jovi Story című dokumentumsorozata, majd az idősíkok folytonos váltogatásával ábrázolja a jelent, és mutatja be a zenekar teljes karrierjét. És ez utóbbit szinte tényleg szó szerint kell érteni; az uszkve ötórás játékidő alatt évről évre végigkövethetjük a zenészt a tizenéves korától kezdve egészen szóban forgó produkció elkészültének idejéig. Lemezről lemezre, olykor dalról dalra megismerhetjük, miként születtek az egyes szerzeményei, mely producerekkel és tárzenészekkel, milyen inspirációk hatására írta meg a legnagyobb slágereit. Kismilliónyi interjúrészletből kiderül az is, a banda hogyan látta saját magát a különböző pályaszakaszaik alatt, de még az énekes nászútjába is betekinthetünk home videós felvételeken keresztül.
Éppen ezért a rajongók számára a sorozat igazi aranybánya,
ám ha valaki csak kocahallgatójuk, esetleg e szériából szeretné megismerni Bon Jovit és a bandáját, annak ez az információmennyiség már túlságosan sok és számos esetben teljesen érdektelen lehet.
Az ellenben fekete-fehéren kiderül, hogy az énekes nem a szerénységéről híres. Simán dobálózik például olyan kijelentésekkel, hogy a a Bon Jovival az egész zeneipart átírták, illetve több ponton is jócskán túlbecsüli a hatásukat a rock világában. Feleslegesen, mert ha kicsit realisztikusabban tekintene a pályájára és saját magára, akkor is bőven megsüvegelendő teljesítményről van szó, ahogyan azt a korábban emlegetett számok és a megannyi szupersláger is bizonyítja.
A Bon Jovi új albuma (Forever) június 7-én jelenik meg, de a Legendary című dalt márt bemutatták.
Az önfényező mentalitás tükröződik akkor is, amikor a filmes karrierje kerül szóba. A sorozatban kimondják, nem sok zenészről mondható el, hogy mindkét előadói területen kiemelkedővé váljon – noha azért hosszasan lehetne sorolni a neveket –, de az már egyenesen nevetséges, hogy rögtön Frank Sinatrához hasonlítják. Utóbbi azért feltűnt egy-egy klasszikusban, de Jon Bon Joviról ez nem mondható el: filmszínészként habkönnyű alkotásokban debütált, végül olyan gagyi horrorokban kötött ki, mint a Vámpírok: Gyilkos csapat vagy a Cry_Wolf – Kiálts farkast!, amikről ezúttal mélyen hallgatnak.
Az szintén kikristályosodik szép lassan, miért nem került soha a bulvárlapok címoldalára.
Enyhén szólva sem beszélhetünk tipikus, balhés rock ’n’ roll bálványról,
ami jól illusztrál, hogy feleségével, Dorothea Hurley-val 1989-ben házasodtak össze, vagyis éppen akkor, amikor a Bon Jovi népszerűsége elkezdett igazán meredeken emelkedni, mégsem élt vissza a rajongólányok millióinak imádatával, legalábbis a produkcióból nem derül ki, hogy valaha is megcsalta volna a házastársát. És a tudatmódosítókkal sem viaskodott; állítása szerint néhány rossz fiatalkori élménye örökre elvette a kedvét a drogozástól, és bár az alkoholt teljesen nem vetette meg, de nem is érdekelte kifejezetten.
Nem úgy, mint a társait. Gyakran előfordult, hogy amikor ő reggel ötkor rádióinterjúra indult, a többiek éppen akkor tántorogtak haza egy buliból. És bár utóbbiak sem vitték túlzásba a partizást, a zenészéletmód idővel többüknél is megkövetelte az árát. Különösen igaz ez Richie Sambora szólógitárosra, aki 2013-ban több rehab után faképnél hagyta a bandát. Méghozzá szó szerint: egyszerűen nem jelent meg az adott turné első állomásán.
A sorozatot végignézve az azonban kétségtelenül elismerendő, hogy Jon Bon Jovi maximalizmusa rendkívül inspiráló, ahogy maga mondja, ha egyszer nem lesz képes 102 százalékos teljesítményt nyújtani, inkább nem áll színpadra többé. Valószínűleg a legnagyobb rémálma az, hogy olyan degradáló cikkek jelennek meg róla, mint Axl Rose-nak, a Guns N’ Roses énekesének néhány újkori fellépéséről. Ezért, amikor maga is érezte és a producere is finom felhívta rá a figyelmet, hogy a hangja már nem olyan tökéletes, mint fénykorában, még egy igen rizikós, a némaság kockázatával járó műtétbe is belement. Nyilván az, hogy semmiképpen sem szerepelhet le a közönség előtt, az egóról szól elsősorban, de azért irgalmatlan tiszteletet is jelez a rajongói iránt.
A Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi című regényéből készült sorozatban szinte mindenkinek átírták a nemét, a bőrszínét vagy a szexuális orientációját. A High Fidelity a Disney+-on látható.
Skarlát Boszorkány legyőzte, így Agatha Harkness az erejét vesztve egy elképzelt valóságban rekedt. A kérdés az, hogy mit kezd, ha kiszabadul.
A helyi rendőrség méltatta a zenész életmentő beavatkozását.
Azt hihetnénk, az LMBTQ szószólói is tanulnak a hibákból és rájöttek már arra, hogy senki sem attól különleges, ha meleg, hanem attól, ha tehetséges.
A nyári uborkaszezonnak köszönhetően most egy kicsit más oldalról közelítjük meg a kérdést, és kifejezetten klasszikusokat néztünk ki a streaming platformokon.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
Az ukrán haderő volt főparancsnoka őszintén elmondta a véleményét.
