Ha az életben nem jutsz el az Aranytemplomhoz, építsd meg inkább otthon – ez itt az Amritsar

Nyitókép: Böjtös Gábor

Az Amritsar már csak azért is különleges társasjáték, mert amellett, hogy évtizedei során a híres Aranytemplomot építjük meg, a téma nyilvánvalóan az a szikh vallás – szikhizmus – , amit a 16. században alapított az indiai Nának guru. A szikhizmus a hindu és muszlim vallásháborúk környezetében fejlődött ki, de meg sem kísérli a két rendszer összeolvasztását, bár mindkettőből átvett elemeket, például a hinduizmusból a karma tanát és a szanszárát, az iszlámból pedig a szigorú egyistenhitet, 

A szikhizmus központja a indiai Pandzsáb állambeli Amritszár (Szent Nektár Tava) városa, és az ott álló, szikh identitást jelképező, 750 kg tiszta arannyal beborított Aranytemplom (Harmandír Szahib) a vallás követőinek spirituális központja, míg a mellette épült Akál Thakat (Időtlen Isten Trónusa) a szikh közösség által választott legfőbb irányító testületnek ad otthont. 

Te építed fel, amivel mindenki nyer

Ahogyan az sejthető, az Amritsar: Az Aranytemplom pontosan ezt a témát dolgozza fel, méghozzá az Aranytemplom megépítését előtérbe helyezve. A játékosok különböző személyek az adott korból, akik a Szikh Birodalom Maharadzsáját segítik 3 évtizeden keresztül, alapanyagokat biztosítva az építkezéshez, menedzselve az építési munkálatokban résztvevő munkásokat, hogy a lehető legtöbbet és legjobbat hozzák ki a helyzetből.

Erre, ha nem is lacerdásan szűkösen, de azért visszafogottan van lehetőség, elvégre a maharadzsa minden kör végén mozog, ha egy akciót már az összes játékos végrehajtott, ha pedig négy kör lezajlott, az az adott forduló, egyben az egyik évtized végét jelenti. A saját körében mindenki opcionálisan léptetheti a saját elefántját, majd mindenképpen el kell mozgatnia egy terület munkásait, akik közül az egyik biztosítja számára egy másik terület lehetséges akcióit.

Persze az akciók egész változatosak, így raktárat építhetünk, fejleszthetünk, játék végi feladatot szerezhetünk, alapanyagokat és pénzt gyűjthetünk, sőt a piacra is ellátogathatunk, ahol vagy vásárolhatjuk vagy eladhatjuk a rendelkezésre álló anyagokat. 

Ezekkel már építhetjük az Aranytemplomot, ami minden évtized végén egyre látványosabbá válik, közben győzelmi pontokat szerezve a játékosoknak, akik a harmadik évtized végén további pontokat zsebelhetnek be.

De a végén csak egy maradhat

Legalábbis győztes, miközben a dicsőség mindenkié, aki részt vesz az építkezésben. Márpedig az Amritsar: Az Aranytemplom gyönyörűen hozza a témát és azt, ahogyan felépítjük ezt a különleges építményt; mind a látványvilág, mind a játékmenet sokkal izgalmasabb és jobb, mint például a hasonló elképzelés alapján működő Moesteiro-ban, ahol katedrálist építünk a kockák, nyersanyagok segítségével.

Az Amritsarnál már az elefántok és adományok is adnak egy egyedi réteget a megszokott nyersanyagot gyűjtő és építős játékélményhez, miközben a munkások menedzselése is nagyon jópofa, érdekes megoldás, ami a hagyományos stratégiát megkavarja. 

Éppen úgy, mint a rendkívül igényes fémpénz, amivel némi extra összeget a játékra áldozva lecserélhetők a karton elemek, és bizony megéri a váltás, mert kevésbé is koszol játék közben, e mellé a látványa/fogása/hangzása is jobb. De összességében igényes társasjátékról van szó, remek megoldásokkal, ami ráadásul egy kis kiadónak, hazai vállalkozásnak hála most már magyar kiadásban, magyar szabállyal is elérhető, és egyedül talán csak azt fájlalom, hogy a cím végül nem Amritsar lett.

Persze, ez legyen a legnagyobb bajom minden társasnál. Ugyan nem kifejezetten családi nehézségű, a kisebbeknek is ajánlható játékról van szó (az ikonok és akciók megjegyzéséhez kell némi idő és gyakorlat), de baráti társaságoknak és kifejezetten gamereknek mindenképpen javasolt a beszerzése, ha valami különlegességre vágynak.

És bizony a Vagabund kifejezetten a különlegességekre hajt, ami a másik friss megjelenésből is látszódik, elvégre a Kutná Hora: Az Ezüstváros egészen Prága mellé vezeti el a játékosokat, bemutatva közben a középkori bányászatot. De ez már egy másik történet, másik cikkel.