Orbán Balázs védése: autoriter liberalizmus az akadémiai szabadság ellen
Mintha a 21. században a szuverenitással nem lehetne foglalkozni.
Egyszerre ragadták meg a pillanatot mindhárman. A kertember és a két macska. Különbözőképpen persze. Üstök, nyakszirt, grabanc. Mindenki boldognak tűnt, maga a pillanat is. A pillanat megragadásának művészei pedig elmerültek benne. Nem a bambulás gyönyörűségének adóztak és áldoztak, és nem volt az az állapot sem kegyelmi, sem ihletett. Csak úgy voltak. A macskák nem vették fel a kezdő vadászpózt, nem figyelték sem a madarak röptét, sem pockok surranását. A kertember sem követte az őzek mozgását, nem hallgatta a csivitelést, nem fürdött a tavaszi napfényben, és hasztalan simogatta a meleget a hátán cipelő déli szél. A lét volt velük csupán. A puszta, lecsupaszított, meztelen örömforrás. Az egyik macskát Cirmosnak hívták, a másikat eredetileg Egérnek. Az előbbi elnevezés nem szorul különösebb magyarázatra, egy falusi macska esetében nem feltétlenül szükséges túlkombinálni a névadást, pláne ha eleve cirmos az a macska.