„Magyarország az európai zsidóság menedéke lett” – így írtak a náci lapok hazánkról

Új kutatás zajlott a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a TranzPress Kft. együttműködésében: az érdekfeszítő részletekkel teli írás Magyarországra fókuszál a német birodalmi sajtó tükrében, a II. világháború éveiben. Ennek kapcsán kérdeztük a szerzőket, Máthé Áron történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettesét és Szalay-Berzeviczy Andrást, a TranzPress nemzetközi médiafigyelő cég ügyvezető igazgatóját, nemzetközi sajtókutatót. Az apropó: ma 80 éve, 1944. március 19-én szállta meg hazánkat a náci Németország.

*

Rendszeresen foglalkoztak a náci lapok Magyarországgal? Mi volt ezeknek a cikkeknek az általános felütése, hogyan viszonyultak a németek a magyarokhoz?

SZBA: 1941-re a goebbels-i Népfelvilágosítási és Propaganda Minisztérium közvetlen kontrollja alá került már a német sajtó több mint 80 százaléka. 

 így Magyarországot – mely a legrenitensebb volt a tengelyhatalmak szövetségesei között – folyamatos nyomás alatt tartották a sajtón keresztül. 

 az országos és regionális illetve városi terjesztésű náci német lapokból. A Die Heimat am Mittag ezt jól példázza 1941. július 19-i számában: „A zsidók Magyarországon nagyobb biztonságban érzik magukat, mint bárhol és valaha”. A másfélmilliós példányszámú Völkischer Beobachter ugyanez év június 7-én pedig így értékel: „Magyarország az európai zsidóság menedéke lett”. Az Eibenstocker Tagenblatt a megszállást követően hasonlóan vélekedik: „Egészen néhány héttel ezelőttig 

MÁ: Azt tudnunk kell, hogy András ugyan csak 80 százalékot említett, de valójában az egész német sajtót meghatározta az említett minisztérium által kiadott úgynevezett „irányelvek” tömege, amelyből a hitleráj 12 éve alatt csaknem 100 ezret adtak ki. Ez a részletekbe menő nyelvpolitikai szabályozás majdhogynem feleslegessé tette az államosítást, mivel kötelező volt. 

Hogyan vélekedtek a német lapok Horthy Miklósról? 

SZBA: Horthy Miklós megítélése több fordulaton is átesett 1944-ig. Kormányzósága elején még „otrantói hősként”, „Szent István koronájának őreként” és „Kun Béla bolsevik hordáinak legyőzőjeként” tisztelték. 1938 augusztusi berlini látogatásán még arról ír a Völkischer Beobachter, hogy „a német emberek szívélyes örömmel várják Ő Főméltósága, a Magyar Királyság Kormányzója Vitéz Nagybányai Horthy Miklóst”, aki a „két nemzet régóta fennálló barátságát, mély összetartozását testesíti meg.” 

A Berliner Börsenzeitung 1941. június 25-i cikke viszont már arról írt, hogy „a kommunista diktatúrát csak a románok tudták leverni Magyarországon”.  

A Bergische Landes-Zeitung ezt jól tükrözi március 27-i számában: „A britek és az amerikaiak minden követ megmozgattak, hogy a magyar állam politikáját tévutakra tereljék, és még Moszkva is mindent megpróbált, hogy korábbi vérnyomait eltüntesse.” 

A Harmadik Birodalom ökle, a Völkischer Beobachter így ír október 24-i számában: „A kis áruló banda éppen azon volt, hogy Magyarországot a bolsevista szakadékba taszítsa a feltétel nélküli megadással. (...) a zsidó bolsevik horda Szent Bertalan éjszakát rendezett volna, ha október 15-én nem jött volna a felszabadító fordulat.”  

A náci sajtó arról ír a tanulmány szerint, hogy ami Magyarországon a zsidókérdés megoldása jegyében történt 1944-ig, nagyrészt csak szemfényvesztés. Mit értettek ez alatt?

SZBA: A magyar zsidótörvények a németek szerint „fogalmilag nem tisztázottak. A zsidóságot valláshoz és nem faji jegyekhez kötötték (…) a bennük megfogalmazott földkisajátítási és kitelepítési rendeletek nem voltak végrehajthatók, ugyanis a zsidóság megtámadhatta azokat az illetékes helyi bíróságon, ahol évekig húzódott a jogi eljárás.” A németek szerint kesztyűs kézzel bántunk a lakosságunk 8 százalékát kitevő, a gazdasági életben magasan felülrepezentált és túlterjeszkedő zsidó kisebbséggel szemben. 

Az egyik legrégebbi német napilap, az észak-rajna vesztfáliai, Solinger Tageblatt 1944. március 29-én úgy fogalmaz, hogy „A magyarországi zsidótörvények számos kiskaput hagytak a zsidóknak (…) 

 amelyek rémhíreit azonnal továbbterjesztették. Virágzott a feketekereskedelem, az árufelhalmozás és a korrupció (...) Mindezekért a bajokért a magyarországi zsidótörvények felelősek, amelyek számos kiskaput hagytak a zsidóknak. A megalakult új kormány végre lehetetlenné teszi a zsidóság számára ennek a játéknak a folytatását.”

A lapok sorra beszámoltak a szerte az országban működő keresztlevélgyárakról, keresztlevél-hamisítókról, így például az Eibenstocker Tageblatt Hacker Vilmos zsidó fakereskedő esetéről is, akinél 373 kitöltetlen keresztlevélűrlapot találtak. 

 (…) A magyarok lassúak voltak az üzletek árjásításában is.”  A németek szerint a magyar igazságszolgáltatásban túl gyengekezű ítéleteket hoztak a zsidó származásúak ügyeiben. 

Valóban „gyenge láncszem” volt hazánk a náci megszállásig a német „csatlós országok” táborában?

MÁ: Magyarországot a németek igyekeztek már 1938-tól kezdve saját céljaiknak megfelelően mozgatni, viszont 1941-ig megőriztük a mozgásterünk nagy részét. Nem is bíztak bennünk, Franz Halder német vezérkari főnök már 1940 május végén ez jegyezte be: 

 Goebbels pedig 1942 márciusában ezt írta: „Már mindegyikünk alig várja, hogy tiszta vizet öntessünk a magyarokkal szemben a pohárba!”. 

De vehetjük azt a példát is, amikor 1941. december 12-én reggel a budapesti német, olasz és japán követ jelentkezett Bárdossynál, és felszólították, hogy kötelességünk hadat üzenni Amerikának. A három követ nagyon határozottan kifejezte, hogy „magasabb politikai érdekek az európai államok szolidaritását kívánják", és hogy nagyon veszélyes lenne Magyarországra nézve, ha pusztán a tengellyel vállalt szolidaritás mellett maradna, miközben a többi állam hadat üzen Amerikának – ahogyan a jelenetet Perjés Gézánál olvashatjuk.

A németeket csak a zsidógyűlölet mozgatta, vagy ugyanolyan hatalmi érdekek, mint az összes nagyhatalmat, mióta világ a világ? 

MÁ: A németek mindenhol igyekeztek tettestársakat találni. A közös bűn összeköt. Ugyanakkor az is igaz, hogy Németország számára Magyarország zavaró tényező volt. Ismerjük az SS elképzelést, miszerint „minden nép egyet lép keletre”, amely a magyarok rovására valósult volna meg a Dunántúlon. Ezzel együtt a magyar gazdaságra egyre nagyobb szükségük volt, de mivel hatalmas szállítmányokat zsaroltak ki a magyaroktól hitel formájában, 

A zsidóság elleni intézkedések vélhetően azt is szolgálták volna, hogy őket kiiktatva, egyszer s mindenkorra átvehessék az uralmat a magyar gazdasági élet fölött. Maga Horthy is próbált avval érvelni Hitlernek, hogy nem deportáltathatja a zsidókat, mivel akkor komoly gazdasági problémák keletkeznének, miközben Németország számára termelünk, tehát ez kontraproduktív lenne.

Miért védte Magyarország – az óriási német nyomáshoz és a geopolitikai körülményekhez képest – ennyire nyilvánvalóan a magyar zsidóságot, egészen a német megszállásig? 

SZBA: Valóban, Kállay-t sokszor éri az a vád a német sajtóban, hogy megvédi a zsidókat. A warendorfi Glocke napilap 1944. május 15-én például úgy fogalmazott, hogy „a magyarok zsidótörvényei csak papíron léteztek, mert nemcsak hogy nem alkalmazták őket, hanem a Kállay-kormány minden alkalommal még védelmébe is vette a zsidókat”. Kicsit előbb a karlsruhe-i Badische Presse 1944. április 26-án erről így ír: „Az elmúlt évszázadban elzsidósodott a magyar ipar, a kereskedelem, az ügyvédi és orvosi szakma is (...) Jellemgyenge magyarok ezrei álltak rá munka nélkül kapott magas jövedelem biztosítása érdekében, hogy keresztény strómanokként zsidó vállalatok szolgálatába álljanak, és hogy a zsidók fizetett zsoldosaiként a zsidóktól függő társadalmi körök rétegét bővítsék.” 

MÁ: A német sajtó hozzáállása nem volt véletlen. Goebbels április 18-án a következőket jegyezte fel naplójába: „Véget ért Horthy látogatása az Obersalzbergen. Az első napon igen forró hangulatban zajlott. 

mind általában, mind pedig különösen a háború és a zsidókérdés tekintetében. A Führer nagyon szókimondó volt. Azzal vádolta a magyarokat, hogy Spanyolországon és Portugálián keresztül próbáltak kapcsolatot teremteni az ellenséggel. Horthy ezt tagadta, de ez nem sokat segített rajta.”  

Nos, természetesen, aki mondjuk zsidó munkaszolgálatosként szadista keretlegények felügyelete alá került, vagy akit Kamenyec-Podolszkba deportáltak, az biztosan nem érezte úgy, hogy „védték” volna. Ugyanakkor 

 Az nagyon sokáig még teljesen érthetően keserű viták alapjául fog szolgálni, hogy 1944-ig a magyar állam vezetése vajon csak emberiességi okokból, gazdasági megfontolásokból, esetleg politikai számításból nem adta be a derekát a német követeléseknek, vagy pedig esetleg a kiegyezés után kialakult nemzeteszmének is még volt hatása. 

(Az interjúban szereplő idézetek a tanulmányból származnak.)

Nyitókép: Solinger Tageblatt, 1944. március 29. A kép kizárólag a Mandiner.hu-n használható fel a Máthé Áronnal és Szalay-Berzeviczy Andrással által készített interjúhoz