A tárgyak között

Egy ideje adományboltba járunk. Túlzás: be-beugrunk, ha dolgunk van a bolt környékén. Mindig van valami érdekesség, ha nem találunk is semmit, amit hazavinnénk, pusztán nézegetni is jó. Olvasom az interneten, hogy a hátrányos helyzetű emberek megsegítésére és a környezet védelmére lettek ezek az üzletek kitalálva. Az ember leadhatja a fölösleges tárgyait, „ezeket logisztikázzuk, tisztítjuk, kisebb javításokat végzünk rajtuk, majd jóval az átlagos használtpiaci árszint alatt értékesítjük elsősorban vékony pénztárcájú vásárló­ink­nak” – írják. Ha az emberek mellett a dolgoknak is van túlviláguk, akkor az bizonyára úgy fest, mint az adománybolt. Mint ez a rendszerezett válogatatlanság, ez az eklektikus, zsúfolt szuterénmély, amelyben mintha mégis minden pontosan elkülönülne, külön megszentelt helyet kapna az összes kacat. A mindenségből ezt az egyet, ezt az egyetlenegy helyet, de ezt azután megszerezted. Dekorelemek, plüssállatok, háztartási gépek, evőeszközkészletek, társasjátékok, ruhadarabok, bakelitlemezek, könyvek várják a polcokon, hogy legyen feltámadásuk. Legyen valaki, aki ismét használja őket. Ha úgy vesszük, olyan ez az egész, mint egy kínálat fantomja. Mert kinek van ugyebár szüksége a delfines hógömbre, a fröccsöntött Micimackóra, az álnépi lágytojástartóra, a Balmazújváros látképét megörökítő dísztárgyra anno 1982, a Záray–Vámosi-slágerválogatásra magnókazettán. Egy fekhelyet formázó kerámia hamutartón felírás: „Kérjük, ne dohányozzatok az ágyban… Mi sem dugunk a hamutartóban!” Adódik a kérdés, ki tartja ezt humorosnak.