Mozikban az új ’56-os pszichothriller
A most mozikba kerülő új magyar film, a Mesterjátszma Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja. A rendező Tóth Barnabást kérdeztük.
Márta és István 1956-ban az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni a szétlőtt Budapestet. A fiatal pár mellett az egyház ereklyéi, egy B nevű pap és több furcsa idegen is a határ felé, ki tudja, hova tartanak. Mozikban a Mesterjátszma: Tóth Barnabás filmje Stefan Zweig Sakknovellájának laza adaptációja.
„A sakk érdekessége éppen abban rejlik, hogy két különböző agyban különbözőképpen alakul ki a játszma menete, s hogy ebben a helyzetben, a fekete nem ismerheti előre a fehér szándékait, de kikövetkeztetheti és keresztezheti”– írta Stefan Zweig Sakknovella című mesterművében. A kombinációs lehetőségeiben többek között ezért is határtalan játék így pontosan megfeleltethető az emberi életnek; sosem tudhatjuk, a sors vagy a többi ember milyen meglepetéseket tartogat számunkra, és azok milyen hatással lesznek aztán a mi saját életünkre.
Erről (is) szól Zweig zseniális kisregénye, amely Tóth Barnabás új filmje, a Mesterjátszma ihletőjéül szolgált. Ami leginkább a laza adaptációhoz áll közel, hiszen az eredeti történetet a forgatókönyvírók (Fonyódi Tibor, Tóth Barnabás) alaposan magyarosították: ez esetben B nem ügyvéd, hanem az egyház kincseit őrző pap,
nem a Gestapo, hanem az ÁVH zárta börtönbe, nem a nácik elől menekül, hanem az 56-ban szétlőtt Budapestről,
és nem hajón, hanem egy vonaton bonyolódik végzetes sakkjátszmába.
A fő helyszín által még szűkebbre húzott térnek pedig többszörösen is fontos szerepe van. Megerősíti a kamarajelleget, ami nem csak azért volt indokolt, mert a Mesterjátszma tévéfilmes keretből készült, ami nyilván alaposan behatárolta a készítők álmait. Hanem a sztori rétegzettebbé tétele miatt is: a vasúti kocsikban ugyanolyan beszűkültek a pillanatnyi életlehetőségek, mint a pap egykori börtöncellájában vagy tágabban, az egész korabeli Magyarországon. Arról nem is beszélve, hogy maga a sakk is – ahogyan Zweig fogalmaz – „szűk mértani térre szorul”, a vagonok pedig, ismerve a magyar történelmet, számos, akár tudattalan asszociációra késztethetik a nézőt.
Akárhogy is, ezen a senki nem tudja, hova tartó vonaton gyűlnek össze a szereplők, a fiatal sakktehetség Márta (Varga-Járó Sára) és barátja, István (Váradi Gergely), egy gyanús idegen nő, Piros (Péterfy Bori), a Mártával mindenáron játszani akaró, elegáns úr Czentovics (Mácsai Pál) és a már említett B, aki talán a legtöbbet tudja a sakkról, ám élesben most játszik először. A filmet egyértelműen Mácsai, de különösen Hajduk viszi a hátán; utóbbi már a Tóth Barnabás előző, az Oscar-shortlistbe is bekerült mozijában (Akik maradtak) bebizonyította: „az arca verhetetlen”, és ez nem csupán a színpadon, filmvásznon is nagyon jól működik. A fiatalok, de különösen a két női szereplő viszont igen haloványra sikeredtek mellettük, kevésbé a színésznők, inkább az amúgy is időnként csikorgó forgatókönyv hibájából.
A műfaji megjelölésnek – pszichothriller – ugyanakkor nagyjából eleget tesz a Mesterjátszma:
a kis helyre összezárt, egyre gyanúsabb figurákat és történéseket a valóban meglepő végső csavar abszolút a helyére teszi,
amely egyben megmagyarázza a kezdőjelenet „vágási hibáját” és az egyéb, a látványban, sztoriban, a szereplők viselkedésében menet közben észlelt furcsaságokat is.
Mindez pedig azért jó, mert ismét kiderül: a magyar rendezők igenis képesek tisztességes, jelmezben, díszletben is abszolút precíz és hiteles zsánerfilmeket készíteni. A Mesterjátszma ennek egy közel sem tökéletes, de ígéretes példája, ami ráadásul, akárcsak az említett Akik maradtak, egy kicsit történelmi, sőt romantikus mozi is.
Mesterjátszma – előzetes
Nyitókép: Hajduk Károly B szerepében a Mesterjátszma című új magyar filmben (Fotó: JUNO11 Pictures Kft.)