Miért ódzkodunk a gyásztól, és miért kerüljük a gyászoló embert? Fel lehet készülni a földi életből való távozásra? Megannyi feszítő kérdés – ezekre kerestük a válaszokat Zelena András gyászterapeutával, tanszékvezető egyetemi docenssel.
Mindenszentek és halottak napja körül talán egy kicsit többet gondolkodunk a halálról. A nyugati társadalmakban a halál tabunak számít, annak ellenére is, hogy az utóbbi években voltak kísérletek e jelenség össztársadalmi feloldására. Szinte mindenkinek van személyes tapasztalata arról, hogy azokban a helyzetekben, amelyekben a halál, a haldoklás vagy a gyász kerül szóba, óhatatlanul is kényelmetlen érzés uralkodik el az emberen.
Korábban a generációk együttélése együtt járt azzal a rendkívül nagy előnnyel, hogy a felnövekvő nemzedékek tagjai végigkísérték az öregedést, a betegségeket, de akár az agóniát vagy a legutolsó órák történéseit is. Ekkor még sokkal természetesebbnek tűnt a halál ténye, mint napjainkban. Ahogy azonban modernizálódott a világ, kezdtek kikopni a többgenerációs együttélési formák, és elindult az a trend, hogy a felnőtté válást a kirepülés követi. Manapság az ember már relatíve fiatalon – akár középiskolásként vagy a felsőoktatási tanulmányok alatt, rendszerint pedig a munkaerőpiaci szerepvállalás kezdetével – elhagyja a családi fészket, és valamilyen módon külön költözik. Emiatt létrejöttek azok a nemzedékek, ahol az elmúlás és a halál jelenléte már nem szorosan a hétköznapok része.
A modern kor modern embere képtelen befogadni az életet természetes módon lezáró halált”
„Aki megfordult már a szentendrei skanzenben, láthatta, hogy az épületek között van egy olyan ház, amelynek tisztaszobájában egy felravatalozott testet mutatnak be. A századelőn ugyanis még teljesen bevett gyakorlat volt hazánkban az otthoni halottbúcsúztatás vagy akár az udvaron ravatalozás” – mondja Zelena András. A haldokló mellett összegyűlt a család és a rokonság, beleértve gyerekeket, unokákat is, gyertyát gyújtottak, lelkészt vagy papot hívtak imádkozni vagy feladni az utolsó kenetet. Magyarán együtt elkísérték útján a haldoklót. Ma azonban amikor a halál kezd személyessé válni, riadalmat kelt; haldokló embertársunkkal, családtagunkkal nemegyszer feszültséget és félelemet kelt felvenni vagy ápolni a kapcsolatot. A haldoklás napjainkban leggyakrabban az élettől és az élőktől elválasztott, rideg körülmények között zajlik.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A Néprajzi Múzeum tetejéről eshetett le.
Szívszorító szavak, komoly (sport)emberi nagyság!
„Az, amit Jókai a levert szabadságharc után költői géniuszával cselekedett, az egy második honfoglalás volt” – így búcsúzott az ország Jókai Mórtól.
Az apa, az anya és a két gyermek is életét veszítette.
Eltűnt dokumentumok és megválaszolatlan kérdések.
Al Carns szerint „a háború árnyéka kopogtat Európa ajtaján”.
Ábrahám Róbert bemutatta új dokumentumfilmjét, Monaco Hadtest címmel. Az eseményen a Mandiner is jelen volt.
A hírek szerint felbonthatják a szerződését.
