A független lengyel kultúra esélyei – a Lengyelország Nagy Projekt kongresszusa Budapesten (X)

Szeptember 2-án a Pesti Vigadóban rendezték meg a Lengyelország Nagy Projekt Kongresszus – Kultúra a határokon túl konferenciát. Az eseményre nemzetközi szinten elismert, Lech Kaczyński-díjjal kitüntetett lengyel írók és képzőművészek utaztak Budapestre, hogy hazánkban is népszerűsítsék a rendszerváltás utáni lengyel irodalmat és kultúrát.

Az eseményt Sebastian Keciek, Lengyelország budapesti nagykövete nyitotta meg, aki hangsúlyozta: örül neki, hogy a rangos kongresszust idén először Magyarországon rendezik meg, és hozzátette, minden olyan kulturális, politikai, vagy egyéb kezdeményezést támogat, amely közelebb hozza a lengyel szemléletet a magyarokhoz.

A rendszerváltás után nem jött el a várva várt irodalmi áttörés

Az első panelbeszélgetésen három kortárs szerző vett részt, akik mindannyian megtapasztalhatták, milyen volt az irodalmi élet a Szovjetunió felbomlása előtt és után. 

Grzegorz Górny, szerkesztő, publicista, a Lengyelország Nagy Projekt Alapítvány elnöke volt a legfiatalabb közülük. Ő abban a generációban nőtt fel, amely a kommunizmus idején járt iskolába, egyetemre, és a rendszerváltás igencsak fiatalon érte őket.

A másik két vendégelőadó, Antoni Libera író, műfordító, valamint Bronisław Wildstein, író, publicista addigra már aktívan dolgozott a rendszerváltáson. Wildstein a hetvenes években antikommunista ellenzéki aktivistaként működött, Libera pedig az irodalmon keresztül próbált hatni az emberekre. 

A beszélgetés moderátora, Pálfalvi Lajos irodalomtörténész elmondta, mindhármuknak komoly szerepe volt a független lengyel irodalom kialakulásában, és felvetette, vajon mi a fontosabb, a művészet örök értékeivel foglalkozni, vagy az irodalmat az aktuális kihívások leküzdésének szolgálatába állítani.

Mindhárom szerző egyetértett abban, hogy bár a kommunista rendszer bukása a lehető legjobb dolog volt, ami az országgal történt, sem a politikai gondolkodásban, sem az irodalomban nem érkezett el az a szabadság, amire mindenki úgy várt.

Ezt hárman háromféleképpen fogalmazták meg.

Górny szerint a kommunista rendszer sajátossága volt, hogy bár a fiatalokat az ideológia szellemében nevelték az iskolákban és az egyetemeken, senkiből nem csináltak „hithű kommunistát”, vagyis az egyetemet elvégezve egyik ismerőse sem lett a kommunizmus ideológiájának, vagy a pártnak elkötelezett híve. Ilyen szempontból talán nehezebbnek is látta a rendszerváltás utáni időszakot, amikor a különféle ideológiák csak úgy elárasztották őket. Míg a kommunista gondolkodásmóddal szemben megtanultak védekezni, a hirtelen nyugatról beáramló ideológiai mocsár bizonytalanná tette a lengyel fiatalokat. 

– magyarázta. Hozzátette, az, hogy fiatal korukban megtapasztalták a kommunizmust, ellenállóbbá tette őket a különböző ideológiák agymosásával, történelemhamisításával szemben, így nem hagyták magukat becsapni, mindig az igazságot keresték.

Antoni Libera szerint a 20. és 21. századi irodalom legnagyobb problémája, hogy különböző utópiák jöttek létre, amelyeken keresztül az emberiség meg akarja változtatni önmagát. Ezek közé a törekvések közé sorolta a szovjet kommunizmust, a német totalitárius berendezkedést, de a mai nyugat-európai és amerikai társadalomjavító mozgalmakat is. Fordítási tevékenysége során ezért is nyúlt vissza a klasszikusokhoz, mert egyfajta üldözést tapasztalt a klasszikus és ókori művekkel kapcsolatban. Példának Shakespeare, Dante és Racine műveit hozta fel, amelyeket orwelli módon utólag akarnak cenzúrázni. Hozzátette, mind a kommunizmus ideje alatt, mind napjainkban azért is jó ókori témákhoz nyúlni, mert azokon a történeteken keresztül a jelenkor problémáit lehet megérinteni és interpretálni anélkül, hogy az ember nyíltan fogalmazná meg a kritikát.

Wildstein a rendszerváltás utáni időkből azt a problémakört emelte ki, hogy az emberek teljesen elfordultak a történelemtől. Míg a szerző szerint a történelem a az irodalom elidegeníthetetlen tartozéka, a kommunizmus ideje alatt hallgatni kellett róla, utána pedig az emberek nem voltak hajlandók foglalkozni a témával. Sőt, még kritizálták is azokat, akik nem fogadták el azt az álláspontot, hogy a történelem befejeződött.

– mondta lapunknak. 

Hozzátette, a kultúra még mindig nem lehet teljesen szabad, mivel a szerzőknek számolniuk kell azzal, hogy elhallgatják, kiátkozzák őket, ha egy-egy érzékenyebb témát érintenek. 

A képzőművészetben is ki lehet fejezni az ellenállást

A második panelbeszélgetésen Kovács István, korábbi krakkói főkonzul beszélgetett Ludwika Ogorzelec, valamint Jerzy Kalina képzőművésszel és szobrásszal.

Ludwika Ogorzelec Párizsban tanult a L’Ecole Nationale Superieure des Beaux-Arts-on. Képzőművészeti munkáit világszerte több galériában is bemutatták már, többek között az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Ausztráliában, de Európa legtöbb országában is. Párizsi tanulmányai előtt Lengyelországban az 1980-as években tagja volt a titkos Harcoló Szolidaritásnak, amelynek során hihetetlen bátorsággal csempészte narancssárga bőröndjében az illegális nyomtatványokat. 

Jerzy Kalina sokoldalú művész, aki számtalan köztéri alkotás, többek között a varsói Szmolenszk-emlékmű, a Podkowa Leśnában található Katyn-szobor ötletadója volt, valamint ő készítette a pápai misék díszletét II. János Pál lengyelországi zarándoklatai során.

A hadiállapot idején egyértelműen ellenzéki álláspontot képviselt, és csatlakozott a független kulturális mozgalomhoz.

– mondta magáról. 

A beszélgetés során többször is dicsérte Magyarországot, Budapestet, elmondta, hogy emiatt az esemény miatt mindenképp emlékezni fog a városra. 

Az előadások szünetében a résztvevők megtekinthették a művészek alkotásaiból készült kompozíciókat, és Weil Róbert, a Madách Színház színésze felolvasott egy-egy részletet Bronisław Wildstein és Antoni Libera műveiből.

A rendezvény a lengyel Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma állami költségvetésből származó társfinanszírozásával valósult meg.

(X)

Képek forrása: Tóth Tibor