Hihetetlen leletből színpompás kiállítás: Vaszary János művei a Nemzeti Galériában

Írta: Kéri Gáspár; festményfotók: MNG, MTI

Vaszary János a magyar festészet egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb alkotója; művei közgyűjtemények és kereskedelmi galériák magasra értékelt darabjai, ám festészete a nagyközönség körében is kiemelt népszerűségnek örvend. Festészeti tanulmányait a dualizmus korának szokásai szerint a pesti Mintarajziskolában – a Magyar Képzőművészeti Egyetem elődjében – kezdte, majd Münchenben folytatta, végül Párizsban, a Julian Akadémián fejezte be az akadémizmus szellemében.

Alkotói gondolkodásmódja már a franciaországi években meghaladta a 19. századi polgári társadalom általános művészetszemléletét. A historizáló, megcsontosodott és addigra megfáradt művészeti kánonoktól eltávolodva

Magyarországon ezt az irányzatot legmarkánsabban a nagybányai iskola testesítette meg, mely Vaszaryra is nagy hatást gyakorolt lokális stílusjegyeivel.

Vaszary János mindvégig azokhoz az útkereső és stílusteremtő magyar festőkhöz tartozott, akik a századforduló és a századelő erjedő művészeti folyamataiban zászlóvivőknek bizonyultak, miközben alkotói gondolkodásmódja végig, a stílusvátások közepette is koherensnek bizonyult. Ahogy a szecesszió, úgy a szimbolizmus is megérintette Vaszary festészetét, ám az első világháború és az azt követő évek általános társadalmi kataklizmája – amikor szemvillanás alatt süllyedtek el örökre a végtelennek ható boldog békeévek – egy időre a pesszimizmussal vegyes expresszionizmus bűvkörébe vonta a festőt.

Az általános depresszióból történő kiszakadás vágyát a két világháború között leginkább az art deco mindenre – a tárgykultúrától az öltözékeken át a képzőművészetig és az építészetig – terjedő vizuális világa határozta meg, ami az ekkor már az ötvenes éveiben járó Vaszary témaválasztásaira is nagy hatást gyakorolt. A modern polgári gondolkodás, a nagyvárosi élet, a női szerepek megváltozása, a hedonizmus, a szexualitás és a testi vágyak nyílt vállalása mind feltűnnek a festő világában, ám fontos hozzátenni, hogy idővel a kritikai gondolkodás sem marad el e korszak vásznairól.

Vaszary életének és munkásságának utolsó periódusában ugyanakkor meghatározóak azok a személyes hangvételű vásznak is, melyek tatai házában és annak kertjében, valamint az Adria és az olasz Riviéra nyaralóhelyein készültek. Tatán a Művész közben ma is áll a ház, melyet a festő felkérésére Toroczkai Wigand Ede tervezett, s épült fel 1906-ra. Az erdélyi építészet sajátos stílusjegyeit hordozó szecessziós épület

és az épülethez tartozó kerttel, ahová előszeretettel vonult el a budai Attila úton élő és alkotó festő. Hasonlóképpen meghatározóak voltak azok a Földközi-tengeri, főként itáliai nyaralások, melyek könnyed eleganciájú, lazúrosan megfestett tengerparti életképeinek ihlető forrásai voltak.

Amikor a festő hetvenegy éves korában, 1939-ben váratlanul elhunyt, majd nem sokkal később özvegye is távozott az élők sorából, a hagyaték pedig a Szépművészeti Múzeumhoz került. Az intézmény 1957-ben történt átszervezésekor a magyar gyűjteményi anyagot leválasztották, így a festményeket és grafikákat tartalmazó Vaszary-kollekció is átkerült az újonnan alakult Magyar Nemzeti Galériához. Az intézmény 1975-ben költözött a Budavári Palotába, ahol a mai napig működik. Miután 2012-ben összevonták a Szépművészetit és a Galériát, a Liget Budapest Projekt keretében elindult az új restaurálási és raktározási központ előkészítése. A hatalmas mennyiségű műtárgyanyag átköltöztetésének megszervezése jelentős feladatokat rótt az intézmény munkatársaira, kezdve az állapotfelmérésekkel és a raktárhelyiségek alapos átvizsgálásával.

Aztán egy hihetetlen felfedezés történt: a Galéria munkatársai 2016-ban bukkantak egy Dexion polcsor mögött elhelyezkedő szekrényre, amiben két, spárgával átkötött és pecséttel lezárt vászontekercset találtak: rajtuk kézzel írott VASZARY felirat volt olvasható.

méghozzá Vaszary János eddig ismeretlen munkáit, köztük fő műveket. A vásznak egytől egyig illeszkednek az életmű számos meghatározó időszakához, ám egyiküket sem sorolták a múzeum törzsleltárába, miután egy meghatározhatatlan időpontban elkülönültek a hagyatéktól, majd hosszú évtizedekre feledésbe merültek.

A Magyar Nemzeti Galéria új időszaki kiállítása, melynek kurátora Gergely Mariann művészettörténész, már címében is – Vaszary. Az ismeretlen ismerős – utal a szenzációs leletre. A hetven festményt és grafikát felvonultató tárlat anyagából huszonnégy mű a hat éve előkerült két tekercsből származik. A festmények egy része ismert művek vázlata, de találunk köztük olyan alkotásokat is, melyek Vaszary legjobb munkái között foglalták el méltó helyüket, de sem a szakma, sem a művészettörténészek nem tudtak eddigi létezésükről.

Az eddig ismeretlen festmények a kiállításon a különféle festői korszakok jegyzett műveivel szerepelnek együtt, így foglalva el méltó helyüket az életmű egészében. A tárlaton magángyűjteményekből kölcsönzött, így a nagyközönség előtt túlnyomórészt ugyancsak rejtett munkák is láthatók, valamint olyan grafikai lapokat is megismerhetünk a hagyatékból, melyek szintén kevéssé ismertek.

így a korai, az impresszionizmus hatásait megjelenítő időszaktól az avantgárd felé nyitó expresszív hangvételű képeken át jutunk el a két háború közötti évekig. Itt az art deco jellemzően francia hatásai keverednek Vaszary jellegzetes Duna-korzó vásznaival, valamint a tatai kert idilli világával és a mediterráneum vibráló atmoszférájával. A kiállítás katalógusa részletesen beszámol a rejtett kincsek napvilágra kerülésének izgalmas történetéről, valamint művészettörténeti elemzéseken keresztül mutatja be az életmű egymást követő korszakait.

A Magyar Nemzeti Galéria 1961 és 2007 után harmadszor szentel tárlatot Vaszary János életműve számára, ám minden kétséget kizáróan e mostani egészen különleges jelentőséggel bír: az eddig lappangó művek a festőművész halála óta időkapszulába zárva várták, hogy teljesebbé tegyék az életművet.

Vaszary. Az ismeretlen ismerős.

A kiállítás 2023. január 15-éig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.