Mint a közleményben kiemelik, András Ferenc Kossuth-díjas rendezőnek két film is elég volt ahhoz, hogy beírja nevét a magyar mozgókép történetébe. Az 1977-es, Balaton-felvidéken játszódó Veri az ördög a feleségét társadalmi szatírája a gulyáskommunizmus világának tartott görbe tükröt, míg a Dögkeselyű az értelmiség lecsúszásáról tudósított egy izgalmas bűnügyi történet keretei közt. „1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, emiatt évekig nem forgathatott” – olvasható a közleményben. Mint írják, június 12-én 21 órakor Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon óriás kivetítőn láthatja a közönség a Dögkeselyű című filmet.
Huszti Péter a főiskolát Várkonyi Zoltán osztályában végezte el. A rendezővel később az 1970-es évek egyik közönségsikerében, a Fekete gyémántok című Jókai-adaptációban dolgozott. A filmet június 11-én 14 órakor vetítik Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Huszti Péter több mint száz tévé- és mozifilmben tűnt fel. 1974 óta tanít, 1994 és 2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora volt. Sokoldalú színészi pályafutása mellett színházi rendezőként és íróként is elismertségnek örvend – áll a közleményben.
Rófusz Ferenc, Kossuth-díjas animációs rendező, a nemzet művésze 1981-ben A légy című rövidfilmért megkapta az Oscar-díjat. 1988-ban kivándorolt Kanadába, ahol saját stúdiót alapított. 2001 óta ismét Budapesten él, az animációs projektek mellett tanítással is foglalkozik. 2019-ben - a megálmodása után 40 évvel – sikerült bemutatnia Az utolsó vacsora című filmjét. Június 10-én 11 órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben a közönség válogatást láthat alkotásaiból.
Szakács Györgyi a magyar jelmeztervezés egyik megújítója, több mint 800 színdarab munkálataiban vett részt, az 1980-as évek óta pedig több mint 30 mozifilmben viselték az ő ruháit: Ralph Fiennes A napfény ízében, a Napszállta titokzatos kalapos lányát alakító Jakab Juli, vagy éppen A martfűi rém szereplői. A filmet június 11-én 14 órakor a veszprémi Agórában nézheti meg a közönség.
Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Sándor Pál, Szabó István vagy Jancsó Miklós. Játszott a Dögkeselyűben, a Te rongyos élet! című szatírájában kitelepített dívaként egy falu életét bolygatta fel. Bacsó Péter filmje június 10-én 23 órakor látható a Latinovits-Bujtor Játékszínben.