A szerző a lehetetlennel próbálkozik, amikor a csók történetét próbálja megírni.
Ed il mio bacio scogliera il silenzio che ti fa mia!
(„S a csókom töri meg az áldott csendet, amíg ölellek!”)
Puccini Turandot – Kalaf
A csók története kutatásának ötlete általában fel sem merül, hiszen a csókról, mint jelenségről fel sem ötlik bennünk, hogy történelmi távlatokban gondolkodjunk róla. Sem előtte, a várakozás ihletett pillanataiban, közben még kevésbé – utána pedig esetleg a csók következményei okozhatnak gondot. Első látszatra viszont roppant izgalmas a téma. Minden emberi gesztusnak lehet története. Fontos-e egyáltalán e közismert jelenség, mely lényegében megfejthetetlen, viszont a kultúránk történelme folyamán szélsőségesen nagy hatású érzelmi-érzéki, nyilvános és mégis titkos fegyver volt és az a mai napig? A csók művészeteink legfőbb ihletője. Kell-e elemzésére energiát fecsérelni? Hiszen a csók titkai kiismerésének lehetetlensége jószerivel előre borítékolható. A könyv alcíme – „A populáris kultúra születése” – sem rögzíti az érdeklődő könnyen elcsatangoló gondolatait utólag sem, hiszen kortól függetlenül zavarba esünk, mikor érzelmi hullámzásainknak a tudományos próza nyomdai íveire kellene kifeszülniük. Talán a szerzőnk, Marcel Danesi professzor is hasonló zavarokkal küzdött tanulmánya esetében szinte a lehetetlent ostromolván, amikor ezt a nyári olvasmányként könnyednek sejlő témakört a csókról ebben a kis kötetben dolgozta fel.
„Az erotika és a romantika két alapvetően különböző dolog. A köztük húzódó szakadékon hídként ível át a csók” – írja Georges Bataille.
A csókok válfajának száma közelít a végtelenhez. A párok válogathatnak s maguk dönthetik el, többnyire azonban titokban tartva, hogy ajkaik találkozásának élményei szerint hová lehetne sorolandó a csókjuk. A nyilvános szemlélő csupán tűnődhet felette és közhelyekbe menekül. Hiszen a csók, ha valódi, annyira megrendítő, mély érzelmi élmény, hogy szavakba sosem foglalható. Amennyiben mégis megtesszük, kiürül az élmény titokzatos világa és közhellyé sivárul. A kapcsolat szerelem és szex (Agapé és Erósz) között rendkívül összetett.
A tanulmánykötet a „romantikus csókot” (bár a szerelem fakasztotta csókok sem mindig romantikusak) elemzi.
Általános nézőpontból leszűkíthetjük, minden tudományos igény nélkül, hogy vannak ugyan aprólékosan utólag sem kielemezhető magáncsókok: anyai, atyai, testvéri, baráti csókok, és vannak határozottan a nyilvánosságnak szánt álcsókok. Az álcsókok például a politikusok csókjai (szinte mindegy, hogy Brezsnyev vagy Juncker hideglelősen hasonló akcióit látjuk), a hatalmasságoknak adott alattvalói csókok és alkalmazott taktikai csókok, virtuális csókok, amiket emlékművek, szobrok, ereklyék kapnak – el egészen Júdás csókjáig. Az álcsókok részletes kategorizálására itt most nem vállalkozhatunk. Megemlíthetjük azonban az álcsókok közt a nyilvánosságnak szánt színpadi és film –látszatcsókokat és reklámcsókokat. Ezek hamisított csókok, megkülönböztetés a ritka véletleneknek és az önbecsapásoknak számító szenvedélyt illeti meg, amikor az alkalom szüli az Éroszt. A hamis csókok közt talán a részegek csókja közelít még valamennyire az őszinteséghez.
Danesi megpróbálkozik a lehetetlennel. Jegyzetekkel látja el tanulmánya fejezeteit, mintegy áttekinti a csók-téma kultúrantropológiai, történelmi és művészettörténeti forrásait. Ha eddig nem tudtuk volna: a csókolódzás megnevezése szörnyűséges szakszóval „oszkuláció”, és e tudományág neve a „filematológia”.
A japán és kínai civilizáció nem ismerte a „romantikus csók” (Danesi fogalma) társadalmi szokását, és voltak más civilizációk, melyek az egymás szájába való kölcsönös nyálcsorgatást egyenesen undorítónak tartották; megint csak más civilizációkban orruk összeérintésével szagot cseréltek a párok. Eddig. Hollywoodnak köszönhetően a csók bizonyára már egyetemes emberi tulajdonsággá vált világszerte. Ennek ellenére jelensége továbbra is titkokat rejt. Pedig szerzőnk szeretné tudományosan rögzíteni jelképeit, mítoszait, rítusait, nyomait a képzőművészetben, irodalomban, zenében és filmen – el egészen az internetes csókig.
„És a csók minden korban létezni fog, nemzedékeket és népeket, magassági fokokat és szélességi köröket összekötve. Továbbra is űzni fogja a szerelmeseket, a színészeket, az írókat és mindannyiunkat. Mert nem számít, hogy kezdődött, miért tesszük és hol kerül rá sor, a csók gyakran a legeslegnagyobb emberi érzés ünnepe: a szerelemé” – vélekedik Kirshenbaum.
És ezért marad tán a csók a tudomány szempontjai szerint megfejthetetlen. Danesi megpróbálkozott vele, végül is egy zömében olvasmányos áttekintést kínál olvasóinak, bár olykor a feloldhatatlan jelenségek vizsgálatánál közhelyekbe sodródik, de így is összeállt egy ismeretterjesztő könyvecske, mely jól elférhet a nyári strandszatyrokban.
Marcel Danesi: A csók története. A populáris kultúra születése.
Typotex, Budapest, 2019. Fordította: Zsuppán András.
(The History of the Kiss! The Birth of Popular Culture.
2013, Palgrave Macmillan)
„Nem fogunk semmilyen módon politikai ideológiával beleszólni abba, hogy hogyan, és milyen módon kell a kultúrának működnie” – jelentete ki a Magyar Nemzeti Múzeumban Tarr Zoltán.
A hírhedt jelenet kiváltó okáról egy, az elnöki párról szóló könyv rántja le a leplet.
A Bartók-örökségtől Afrikán át Amerikáig: Daniel Mamah regényében nemcsak a szülei csodálatos szerelméről mesél, hanem arról is, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a múlt század második felében egy magyar–afrikai házaspárnak. Interjúnk a Bartók-leszármazott pszichiáterrel.
Harminc év versei, ezt dünnyögtem félhangosan magam elé. Aztán arra gondoltam, hogy ez mit jelent. Győrffy Ákos írása.
Hankó Balázs hozzá nem értése is azt mutatja, hogy a kultúra – és annak finanszírozása – az elmúlt években komolyan lezüllött.
Az Operaház főigazgatója Rost Andreával való kapcsolatáról, és az intézmény jövőjéről is beszélt.
Berlinben tavaly 2197 zsidóellenes incidenst regisztráltak.
Christian Stocker, osztrák kancellár szerint vizsgálják a történteket.
