Megfilmesíti a Száz év magányt a Netflix

2019. március 06. 17:15

Ez az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film készül.

2019. március 06. 17:15

Sorozatot készít a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből a Netflix. A streamingszolgáltató szerdán jelentette be, hogy megszerezte a mű megfilmesítésének jogát. 

Ez az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film készül – írja a The New York Times online kiadása. A produkciót elsősorban Kolumbiában forgatják.

A Nobel-díjas író fia, Rodrigo García, aki fivérével, Gonzalóval együtt vezető producerként vesz részt a projektben, elmondta, hogy apja nagyon sok ajánlatot kapott az évek során a könyv filmes adaptációjára. Gabriel García Márqueznek azonban kétségei voltak afelől, hogy a történet megfelelőképpen bemutatható egyetlen – vagy akár két – filmben. Emellett Márquez ragaszkodott ahhoz is, hogy a spanyol nyelven szóljon a történet, így sok ajánlat nem is jöhetett szóba. „Az elmúlt három vagy négy évben a sorozatok és a limitált sorozatok száma, presztízse és sikere hatalmasra nőtt. A Netflix az első gyártók között volt, melyek bebizonyították, hogy az emberek szívesebben néznek eredeti nyelven, felirattal készült sorozatokat, mint valaha" – mondta Rodrigo García a család döntéséről. 

Francisco Ramos, a Netflix spanyol eredeti nyelvű filmekért felelős alelnöke elmondta, a cég korábban próbálkozott már a könyv jogainak megszerzésével, de ellenállásba ütközött. Mint kiemelte, az olyan sorozatok, mint a Narcos és az olyan filmek, mint a Roma – mely megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat – bebizonyították, hogy „csinálhatunk spanyol nyelvű tartalmakat a világnak".

A Száz év magány Gabriel García Márquez kolumbiai író 1967-ben kiadott nagy sikerű regénye, mely az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalom felé irányította a világ érdeklődését. A regény a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása, 35 nyelven, összesen több mint 30 millió példányban jelent meg világszerte.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ezért regisztráltam
2019. március 07. 13:36
Méghogy "megfilmesíteni", igazi hollywoodi idiotizmus. Tessenek talán eredeti forgatókönyveket írni! Volt már, akinek sikerült.
Karvaly
2019. március 07. 00:07
A Dűne megfilmesítésébe bukta bele már nagyon sokszor, mindig kihagyták azt a részt, hogy Paul Atreides egyszerre látja az összes lehetséges jövőt, pedig anélkül nem lehet megérteni, hogy mit miért tett. A Sherlock sorozat képi világa után nem mondom azt, hogy az a könyv(sorozat) megfilmesíthetetlen, hiszen az egy kimondottan cselekményes könyv.
ThunderDan
2019. március 06. 22:12
Na, erre kiváncsi leszek... arra tippelnék, hogy nem fog működni.
Azember12
2019. március 06. 20:46
8-9 évesen olvastam el a Biblia utan. (Idősebb testvérek es szülők tanítottak olvasni zseniális gyerekként) A szemem kinyilodott egyszerre. Életmentő legmeghatározóbb könyve.. :) aki olvasta tudja miért...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!