A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázatra 276 szerző 2461 pályaművel pályázott sikeresen. A nemzetközi zsűri összesen 6305 képet tekintett meg az online előválogatás, illetve a január 25-27. között Budapesten megrendezett zsűrizés során – közölte Bánkuti András, a szakosztály elnöke a pályázat hétfői budapesti eredményhirdetésén.
A zsűri elnöke Szlukovényi Tamás fotográfus, kurátor (Kanada) volt, mellette Bielik István fotóriporter (Magyarország), Lois Lammerhuber fotográfus, könyvkiadó, fesztiváligazgató (Ausztria), Stefano De Luigi fotográfus (Olaszország) és Ami Vitale fotográfus, Nikon-nagykövet (Amerikai Egyesült Államok) vettek részt a bírálatban.
Mónus Márton (MTI/MTVA) a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak odatélt Szalay Zoltán-díjat is elnyerte. A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Kurucz Árpádot (Magyar Idők) jutalmazták, a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter pedig Török János (Délmagyarország) lett. Dicséretben részesült Sóki Tamás (MTI/MTVA külső munkatárs), Komka Péter (MTI/MTVA) és Török János.
A zsűri által díjazottak között ott voltak a HVG, az Index.hu munkatársai is – közölte az MTI.
Két díjat, a MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerők nevét a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján hirdetik ki.