A Libri irodalmi díjat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. azzal a céllal, hogy díjazza az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit. Az idei elismeréseket kedden este adták át a Budapest Music Centerben (BMC) – olvasható a Libri-Bookline Zrt. közleményében. Mint írják, a díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forint pénzjutalmat kapnak, valamint 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, amelyet bármelyik könyvük promóciójára felhasználhatnak.
A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak. A közlemény idézi Károlyi Csaba irodalomkritikust, a zsűri tagját, aki szerint Tompa Andrea Omerta című regénye „szenvedélyesen beszél”, és „erős nyelve van ehhez a szenvedélyességhez”. A műben „három különlegesen érzékeny nő és egy kissé félszegen megszállott férfi elragadó szólamát” hallhatja az olvasó.
Idén több mint 15 ezer közönségszavazat érkezett a szervezőkhöz. Az Addig se iszik, Bödőcs Tibor első könyve, 2017 legkeresettebb hazai könyve volt, szeptemberi megjelenése óta a sikerlisták élén található. A közlemény szerint a kötet az olvasásnépszerűsítés mintapéldája, hiszen a nevetés nyelvén keresztül hozza közelebb az olvasóhoz a magyar- és a világirodalom nagyjait.