Pomsár Péter: Erősödnek a kevésbé konzervatív hangok

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Aki válaszol: Pomsár Péter, a Szubjektív Kultnapló gazdája.

*

Hogy változott a magyar fantasztikus irodalmi közeg, amióta először foglalkozni kezdtél a területtel?

Tudatosabban valamikor a kétezres évek második felében kezdtem fantasztikus irodalommal foglalkozni, ez aktív antikvárium- és könyvtárhasználatot, fórumozást és alkalmanként offline rendezvények látogatását jelentette. 2008-ban elkezdtem blogolni, a blogot pedig idővel egyre többen olvasták, ami a személyes érdeklődés mellett külső motivációt is jelentett a témával kapcsolatban. Az InterGalaktika és a Solaria fórumai túlságosan belterjes közegnek tűntek, ezért tetszett meg az ugyanebben az évben indult moly.hu, ami az online irodalmi élet tökéletes felülete lett és egy idő után offline közösségek is kialakultak rajta keresztül.

A közösségi életben és a könyvkiadásban is pozitív trendet figyeltem meg az azóta eltelt idő alatt. Az SF/F-szcénában folyamatosan erősödnek a kevésbé konzervatív hangok, ezzel párhuzamosan pedig egyre több progresszív mű jelenik meg az SF/F irodalom negatív megítélését okozó ponyvák és a mára már porosnak ható klasszikus regények helyett.

Mi jó? Mi rossz?

Ez a fejlődés örvendetes, a közösségben létező törésvonalak viszont már nem annyira. Jó lenne minden oldalon felismerni, hogy a klikkesedésnél és egymásra fújásnál hatékonyabb és többet ér az összefogás, de erre jelenleg kicsi az esély.

Megjelentek a fontos klasszikusok, vagy vannak még elmaradások? Pótolja-e ezeket valaki?

Sok fontos klasszikus megjelent magyarul, de messze nem minden. A meg nem jelentek pótlása helyett viszont jellemzőbb a már ismert szerzők műveinek újrakiadása. A hiánypótlást kevésbé merik vállalni a kiadók, érthető okokból, hiszen egy kortárs könyv vagy egy már bejáratott klasszikus sokkal jobban teljesít a piacon, de azért van példa erre is. John Brunner Zanzibárja, a Robert Holdstock-féle Mitágó-erdő, vagy Roger Zelazny A fény ura c. regénye nélkül, hogy csak néhányat említsek az utóbbi években megjelent klasszikusok közül, határozottan szegényebb lenne a magyar olvasó. Ugyanakkor csak azért fölösleges lenne kiadni egy regényt, mert a maga korában fontos mérföldkőnek számított, elég jó esély van arra, hogy a mai olvasónak már nem jelentené ugyanazt.

Jól követi a magyar kiadás a nemzetközi eseményeket?

Korábban a naprakészség, a nemzetközi trendek követése nem volt elsődleges szempont a hazai SF/F-kiadásban. A rendszerváltás előtt érthetően ideológiai alapú szelekció folyt, a kilencvenes években jobbára „költséghatékony”, olcsó és nem egyszer hamisított ponyvák jelentek meg többnyire, de az utóbbi időben rengeteget javult a helyzet. A fontosabb nemzetközi megjelenések legfeljebb egy-két éven belül magyarul is megjelennek, sőt, sokszor akár már a nemzetközi premier napján. Az élmezőnyt tekintve gyakorlatilag nincs lemaradásunk, és másodvonalbeli szerzőktől is szép számmal jönnek ki könyvek.

Van még hely a piacon, jó, ha nagyobb a verseny? Vagy a mostani felállás jól lefedi az igényeket?

A magyar könyvpiac eleve telített és a sajtóban olvasható statisztikák szerint még zsugorodik is. Ez a telítettség a fantasztikus irodalomra is igaz, a jelenlegi zsánerkiadók bőven lefedik a piacot. Ennek ellenére egy-egy alapvetően más profilú kiadó időnként megpróbál kihozni SF/F könyveket, de ezeknek sajnos többnyire bukás a vége, ha nem egy George R. R. Martinhoz, Stephen Kinghez vagy Tolkienhoz hasonló, a zsáneren kívül is jól ismert sztárszerzőről, vagy ponyvairodalomról van szó.

Hogy az igényeket mennyire sikerül lefedni, az nagyon érdekes kérdés. A piaci igényeket nyilván, elvégre a legtöbb kiadó ebből él, és ebből adódóan az olvasók többsége is elégedett. Viszont van egy olyan olvasói réteg, amely fogékony lenne még több merészen kísérletező, újító jellegű, a trendek előtt haladó műre, de az ő igényeiket sajnos a piac kis mérete miatt reálisan nem lehet kielégíteni.

Elég publikálási felület van hazai íróknak? Van hely a kisprózának?

Nézőpont kérdése. Ha valaki nagyon szeretné publikálni az írásait, biztosan talál rá módot. Ha más nem, valamelyik magánkiadással foglalkozó cégen keresztül, sok pénzért és gyenge minőségben, az ismerősein és néhány kezdő, bepalizott bloggeren kívül pedig gyakorlatilag senki nem fogja olvasni. Ha hasonlóan elszánt az illető és még tehetsége is van, eljuthat egy rendes kiadóhoz is, ami szintén nem egy egyszerű menet, cserébe viszont megkapja mindazt a professzionális gondoskodást, a szerkesztéstől minőségi borítóig, amire egy regénynek szüksége van ahhoz, hogy olvasható legyen és meg is vegyék.

Ami a kisprózát illeti, nagyjából egy magazin és pár, alkalmanként megjelenő antológia létezik, mint offline publikálási felület. Ha az ezekben olvasható novellák és kisregények minőségét nézzük, jogosan gondolhatnánk, hogy hely az van bőven, mert nagyon ritka az olyan antológia, amiben az írások húsz százalékánál több a tényleg színvonalas munka. Viszont a tartalomjegyzékeket lapozgatva feltűnhet, hogy mindig ugyanazokkal a nevekkel lehet találkozni, amiből arra következtethetünk, hogy új szerzőként nehéz bejutni, és valószínűleg nem a tehetséggondozás az elsődleges szempont ezeknél a kiadványoknál. Online viszont nyugodtan lehet próbálkozni, ha valaki jó, arra fel fognak figyelni és a híre eljut a kiadókhoz is, illetve ennél eggyel közvetlenebb megoldás, ha valaki pályázatokra küldi be az írásait.

Vannak-e intézményei a hazai fantasztikus irodalom íróinak, rajongótáborának, és ezek megfelelnek-e az igényeknek?

Fogalmazzunk úgy, hogy léteznek találkozók, egyéb rendezvények, díjak, szaksajtó és talán még táborok is (ezek többnyire csak egy adott társaságnak szólnak), az viszont más kérdés, hogy ezek mennyire felelnek meg az igényeknek. Mérvadó magyar SF/F díj nem létezik, a rendezvények fragmentáltak, sokszor kérdéses színvonalúak és nincs olyan, ami lefedné a teljes hazai SF/F szcénát. Klasszikus értelemben vett szaksajtó sincs, de ez nem feltétlenül probléma, a bármilyen témával túlságosan „szakmai” szinten foglalkozók hajlamosak érthetetlenül komolyan venni magukat és egy idő után elzárkózni a „laikusok” elől, informális keretek között sokkal élvezhetőbb az egész.

Mire lenne szükség, minek kéne változnia?

Többnyire pozitív trendek látszanak a magyar SF/F életben, összességében jó irányba haladunk. Nem maradunk le a fontosabb nemzetközi megjelenésekről és egyre több olyan magyar szerző van, aki a legjobb külföldi írókkal szemben is megállja a helyét. A kiadók közül is egyre többen mernek kísérletezni olyan könyvekkel, amiket akár csak tíz éve is gyakorlatilag elképzelhetetlen, de legalábbis biztos bukás lett volna kiadni, én a magam részéről optimistán látom a helyzetet.

Változtatni, fejlődni persze mindig lehet és általában szükséges is. Ilyen terület például a közösségépítés, hiába van sok kis rendezvény és ezek között egyre több tényleg színvonalas, jó lenne, ha ezek a csoportok össze tudnának fogni egy szélesebb közönséget megmozgató, nagyobb esemény létrehozásához.

Milyen a nők, LMBTQ-közösségek és kisebbségek helyzete a hazai zsánerirodalomban?

Kiváló női szerzőink vannak, a legjobb SF/F írók között egyáltalán nem alulreprezentáltak, elég csak (a teljesség igénye nélkül) Kleinheincz Csillára, Moskát Anitára, J. Goldenlane-re, On Sai-ra vagy Gaura Ágnesre gondolni. A sci-fit jelentős mértékben a kísérletezés és nyitottság határozza meg, így az LMBTQ-téma és szereplők sem számítanak szokatlannak (a szerzőkről nem is beszélve), az olvasóközönség el szokta fogadni őket – problémát inkább az öncélú vagy nem reális ábrázolásuk jelent. A fantasy ilyen téren zártabbnak tűnik, de itt is érezhető a javulás, főleg a nem klasszikus vonalat követő történetekben.

*

A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.