Koktélruha, törikönyv
1956-ban Éva és férje kint voltak a Kossuth téri tüntetésen, a Földművelésügyi Minisztériumnál álltak, aztán elmenekültek onnan – ahogy a portré elején megírtuk. 1956. november 21-én indultak el nyugatra. Azonban a férj eleinte nem vette túl komolyan a dolgot.
„Úgy volt, 19-én indulunk, közösen egy baráti házaspárral, de Charlie-nak nem volt kedve felkelni, mivel szakadt az eső, és azt mondta, ne menjünk. A következő két napban viszont olyan letargiába esett, amikor kintről hívtak, hogy mégis menni akart. Összebeszéltek Zichy Gáborral, aki hatalmas hátizsákkal jött, mondom, Charlie, erre rá van írva, hogy menekül, ne vele menjünk.”
Győrig vonattal mentek, majd a határig taxival, ahonnan három és fél órás gyaloglással jutottak át Ausztriába. Éva néni csak egy koktélruhát és egy történelemkönyvet vitt magával, gondolván, utóbbiból tanítja majd magyar történelemre a gyermekeit. Mindkettő megvan még. Ausztriában a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából egy iskolában aludtak, a földre fektetett szalmán.