Horváth Vivien szerint a legnagyobb dolog, amivel meg kell küzdeni, az a magyar piac mérete. Kicsi az a közeg, amelyből törzsvásárlókra lehet számítani, és akkor még nem is szűrtünk a fantasztikumon belüli zsánerekre. És a szakirodalom is szűkös a témában. A magyar fantasztikum helyzete, huszonnegyedik epizód.
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Horváth Vivien (CaptainV), aki saját blogja mellett az SFmagon és a Mandiner.sci-fin publikál.
*
Tanulságos és motiváló élmény volt, mikor az egyetem alatt az évfolyamomon kisebb szenzáció lett az, hogy George R. R. Martinból akarok szakdolgozatot írni. Elsőre mindenkit felélénkített a dolog, de sokan feltették a kérdést, hogy biztos vagyok-e ebben, nem izgulok-e az eredmény, főleg a jegy miatt, hiszen ez nem számít túl komoly témának. Most vonjuk ki az egyenletből azt, hogy a témaválasztáskor az ízlésemet sokkal fontosabbnak tartottam annál, hogy komolyan vehetőnek tűnjek, de egyébként a lényeget megértettem: nem tudták az emberek, hogyan lehet ebből szakirodalommal megtámogatott, tudományos igényű nyelvészeti munkát írni, mivel ez csak egy fantasy. Még ha Tolkien lenne, de hát nem az.
Ez nem egy özönvíz előtti sztori, hanem 2015-ös. Soha azelőtt ilyen élesen nem rajzolódott ki előttem, hogy a „fantasztikum” kifejezés még a mai napig mennyire üti nemcsak a „szépirodalmat”, hanem bizonyos esetekben szinte még az „irodalmat” is. Azt valóban bevallhatjuk, hogy a fantasy és science-fiction történetek túlnyomó része populáris irodalom – bár szerintem ez sem egy degradáló dolog –, mégis lehangoló, hogy az alapállás az, pláne akadémiai és oktatási közegben, hogy más vagy több nem is lehet.
Pedig rengeteg kiaknázatlan lehetőség várja azokat, akik tudományos érdeklődéssel akarnak közelíteni a fantasy és a sci-fi felé, ugyanis jelenleg ezekhez a zsánerekhez nagyon kevés a magyar nyelvű szakirodalom, és ez 2016-ban szerintem nagy lemaradás mind a zsánerek, mind az irodalomtudomány szempontjából. Ennek a hiátusnak a betöltése egyébként még arra is tökéletes lenne, hogy áthidaljuk a populáris irodalom és a magas irodalom között húzódó, kissé ódivatú okok miatt húzódó szakadékot. Ez sajnos nekem egyelőre utópiának tűnik, mert amíg a bölcsészettudománynak olyan itthon a megítéltsége, amilyen, addig nem lehet elvárni, hogy gomba módra szaporodjanak a műelemző tanulmányok, de lehet, hogy tévedek, és csak kezdeményezés kérdése.
Annak ellenére, hogy tudományosabb, kvázi hivatalos körökbe nem sikerült még igazán eljuttatni, a fantasztikum helyzete egyáltalán nem rossz itthon. Bizakodásra adhat okot, hogy az utóbbi években fellendült a piacon a kereslet, és vele együtt a kínálat is. Ott ugyan még nem tartunk, hogy a magyar könyvkiadás akár csak a magyar közönség körében sikeresen diktálja a divatot, de legalább a külföldi – főleg angolszász – trendet tudja követni. Korom miatt nem tudok túl régre visszaemlékezni, de az én tudatos éveim meghatározó jelensége volt a Twilight, ami a brutális YA-hullámot okozta, a Trónok harca robbanása, amitől az epikus fantasy iránti érdeklődés lendült fel, és talán pár év múlva A marsira is ezt fogjuk mondani, de az még túl friss ahhoz, hogy hosszú távú hatást lássunk. (Ez a sor egyébként szépen kirajzolja, hogy a mérleg durván billen a fantasy felé, igaz, jómagam is inkább afelé húzok, elképzelhető, hogy én maradtam le valamiről.)
A nagy durranások, az aktualitások és a fontosabb díjak jelöltjei és díjazottjai rendre ott vannak a magyar kiadók kínálatában. És mindemellett valószínűleg az a világjelenség sem hátrány, hogy elérkeztünk abba a korba, amelyben a geek már nem egy szemüveges, zsíros hajú antiszoc barlanglakó, hanem az az arc, aki a legpengébb az aktuális szórakoztatóipari trendekből, fogyaszt, kritizál, összefüggéseket és kölcsönhatásokat keres, aztán fogyaszt még egy kicsit. Sok korlát ledőlt, és van hova fejlődni, de az irány legalább jó.
Felpezsdült az élet a fantasztikum körül, amihez elsősorban a kiadók és olvasók együttes munkájára volt (és van is még) szükség, de nem szabad elfelejteni a kritikákat, recenziókat publikáló oldalakat, a könyves blogokat és a Moly könyves közösségi oldalt. Ezek a fórumok mozgásban tartják a feleket, folyamatosan generálják a témákat, így jól lehet rajtuk monitorozni a közvéleményt és az igényeket. Az viszont, hogy mi van az online világon kívül, homályos. Nem tudom, a XXI. században nem számít-e kicsit pusztába kiáltott szónak személyes találkozókat követelni. A Hungaro- és MondoConok alkalmasak arra, hogy összefogják a fantasztikum iránt érdeklődőket, de mivel főként a vizualitást előtérbe helyező médiumokra (animék, videojáték, filmek, sorozatok) vannak szabva, a könyvek ott nem tudnak igazán labdába rúgni. A keménymag szerintem szervezi magának azt, amit akar, a szélesebb közönséghez való elérés viszont a különböző társaságok, intézmények, klubok és egyebek feladata.
A legnagyobb dolog viszont, amivel meg kell küzdeni, az a magyar piac mérete. Kicsi az a közeg, amelyből törzsvásárlókra lehet számítani, és akkor még nem is szűrtünk a fantasztikumon belüli zsánerekre. Ezért lehet problémás a klasszikusok kiadása visszamenőleg, ezért lehet problémás a kísérletezés, valamint az új, külföldi hátszéllel nem rendelkező, így felépítésre váró magyar szerzők kiadása. A könyvkiadók, még ha minden egyéb feltétel adott is lenne, akkor sem tudnának úgy működni, ahogy azt az olvasók néha látják a vízióikban, mert a kipróbált, jól működő felépítések és folyamatok, a külföldi példák sokkal nagyobb olvasóközösségekre vannak tervezve, mint amekkora a magyar nyelvé. Ez az, amitől féltem a mostani lendületet és féltem kicsit a jövőt.
De mikor elkezdtem publikálni erre az oldalra, megkértek, hogy írjak magamról néhány sornyi bemutatkozást, amit a cikkek végére lehet biggyeszteni. Utálom az ilyesmit. Mégis mi alapján válasszam ki, hogy milyen címkéket tegyek magamra? Végül ezt a baromságot találtam írni: „Horváth Vivien (…) elszántan utálja a kort, amelyben élünk, de annak azért örül, hogy feltámadt a geek kultúra, mert így sokkal otthonosabbnak érzi a világot.” A csavar az, hogy utólag jöttem rá, hogy véletlenül teljesen igazat mondtam. Úgyhogy engem nem lesz könnyű lebeszélni arról, hogy ne próbáljam meg kivenni a részem abból, hogy az a félelmetes jövő egy mostaninál is jobb jelenné váljon.
*
A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Eredetileg egy népszerű sci-fi adaptációja lett volna, de a végeredmény alapján nehéz elhinni, hogy a forgatás során bárki is komolyan vette.
Hetedik alkalommal startol el a héten a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a restaurált filmek nemzetközi fesztiválján ezúttal a sci-fi is kiemelt szerepet kap. A múlt jövője című szekcióról és a műfaj hazai kezdeteiről Kurutz Mártont, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetőjét kérdeztük.
Azt, hogy egy minden eredetiséget nélkülöző, banánra fixálódott, agresszív hakapeszi tényezőnek tűnik, a NER tökéletesen megérdemli. Mi nem.
Doug Stokes szerint ráadásul Orbán Balázs védelme sokkal többről szól, mint egy ember tudományos jogairól: a szellemi szabadság jövőjéről szól.
