Az ismeretlen Crichton

2016. október 28. 08:23

Ebben a cikkben azokról a műveiről szeretnék beszélni, amelyeket kevesen ismernek, és amelyek magyarul mind a mai napig meg sem jelentek, illetve ezeken keresztül néhány anekdotát is ismertetnék, amelyek árnyalják a szerzőről kialakított képet.

2016. október 28. 08:23

Egy anekdota szerint az egyik professzora gyanúsan alacsony jegyeket adott a fogalmazásaira, ezért egy másik tanárt beavatva leadott egy esszét George Orwelltől, de a saját nevén. Négyes alát kapott. Ez meggyőzte arról, hogy az irodalmi akadémikus közegben semmi keresnivalója: ezt követően antropológiát végzett (summa cum laude!), majd elvégezte az orvosit is.

Sokak számára már ez komoly erőfeszítésnek számítana, de Crichton, mondhatni, unatkozott szabadidejében. Huszonnégy és harminc éves kora között tizenkét (!) regényt írt meg, sőt publikált is, nagy részüket álnéven. Ebből az 1966 és 1972 közötti termésből magyarul mindössze három jelent meg.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

John Lange álnéven gyors sodrású, könnyen olvasható, relatíve rövid thrillereket írt. Szám szerint nyolcat, és ezek egyike sem jelent meg magyarul. Ami igazán vérlázító, hogy egyik sem igazán rossz. Persze, limonádé-sztorik kínos B-kategóriás szerelmi szálakkal, egzotikus helyszínekkel, de csak egy példa: az Odds On olyan bűnözőkől szól, akik számítógépes algoritmus segítségével akarnak elkövetni egy rablást, és persze kiszámíthatatlan dolgok miatt balul sülnek el az események. Ismerős?

Szóval nyolc izgalmas regény ilyen fiatalon, a tipikus Crichton-i csavarral… ezeknek az átszerkesztett változatát nemrég újra ki is adták a Hard Case Crime sorozatban, immár az eredeti név feltüntetésével. Na de eleve miért az álnév? John ugye adott, ez a születési nevének része, de a Lange? Nos, Michael Crichton az egyetemi évei alatt nagyon hirtelen megnőtt, egészen pontosan 2,06 méteres magasságával igencsak kilógott kortársai között. Emiatt nem is nagyon barátkozott emberekkel, és írt: magasságára tett utalás a Lange, amely »hosszút« jelent a német nyelvben.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!