Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Közös koncerttel ünnepel a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza

2016. március 17. 18:06

Közösen lép színpadra pénteken a Magyar Állami Népi Együttes zenekara, élén Pál István Szalonnával, valamint Kelemen Barnabás, világszerte ismert hegedűművész és családja az idén 65 éves tánctársulat és a 15 éves Hagyományok Háza Vendégségben című jubileumi programsorozatának nyitóelőadásán.

2016. március 17. 18:06

Közösen lép színpadra pénteken a Magyar Állami Népi Együttes zenekara, valamint Kelemen Barnabás hegedűművész és családja az idén 65 éves tánctársulat és a 15 éves Hagyományok Háza Vendégségben című jubileumi programsorozatának nyitóelőadásán.

Kelemen Barnabás a világ nagy színpadainak ünnepelt hegedűművésze. A zenész családjával érkezik pénteken a Hagyományok Háza Színháztermébe. Felesége, Kokas Katalin szintén hegedűművész, aki gyerekkori emlékeit megidézve népzenét is fog játszani az est folyamán. A pár gyerekei, Hanna és Gáspár, énekkel és hegedűjátékkal teszik teljessé a koncertet – tájékoztatta a Hagyományok Háza az MTI-t.

A közönség különböző formációkban megszólaltatott klasszikus-, cigány- és népzenét is hallhat. A Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, Pál István Szalonna felesége, Pálné Czébely Beáta például zongorán fogja kísérni Kelemen Barnabás hegedűjátékát egy Bartók-mű erejéig. 

A 65 éves Magyar Állami Népi Együttes előadásai révén mintegy ötven országban több mint nyolcmillió néző ismerkedhetett meg a magyar színpadi néptáncművészet remekeivel. Az együttes a jubileumi évet többek között két új premierrel és a történetét bemutató dokumentumfilm elkészítésével ünnepli.

A Vendégségben elnevezésű programsorozat következő állomása április 8-án lesz, amikor a MÁNE zenekara Ferenczi György és a Rackajam társaságában lép színpadra a Hagyományok Házában. Az intézmény égisze alatt működő Magyar Népi Iparművészeti Múzeum ugyancsak a jubileumhoz kapcsolja kézműves-foglalkozásait.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!