Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Lebontották a győri ifiházat, amit 1996-ban lebontottak a punkok, akik „szesszel, lakkbenzinnel dobták fel magukat”. Katasztrófahelyzet a Dunántúlon, húsz évvel ezelőtt. Még a polgármestert is a helyszínre hívták, aki azt mondta: ez a hiba elkövetődött.
Elbontották a Győr belvárosában álló Ifjúsági Házat, avagy a Petőfi Sándor Művelődési Házat – írja a Kisalföld. Az épületben éppen húsz éve tartott koncertet az Exploited zenekar: az esemény rengeteg punkot vonzott a kisalföldi megyeszékhely belvárosába, akik – a fenti videó szerint – „szesszel, lakkbenzinnel dobták fel magukat”, majd lebontották a környék kocsmáit a koncert előtt. A környéken lakók még a polgármestert is kihívták, a megyei rendőrfőkapitány szerint pedig katasztrófahelyzet alakult ki. A Cinken három éve jelent meg két beszámoló az eseményekről.
Ennyi maradt a húsz éve híressé vált épületből:
