Gaálné Király Enikő, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója elmondta, a megállapodással évi negyedmillió palackkal növekedhet a minőségi tokaji borok eladása a hazai idegenforgalmi- és vendéglátóhelyeken, több mint 2200 vendéglátóipari egységben lesz ugyanis elérhető ezentúl a Tokaj Kereskedőház borkínálata. Az állami borászati cégvezér kiemelte, hogy a megállapodás áttörést jelent a cég értékesítési stratégiája szempontjából, hiszen eddig nem volt jelen ebben a piaci szegmensben. Gaálné Király Enikő arra számít, hogy a megállapodás révén 2016-ban már mintegy 250 ezer palack bort értékesítenek a szektorban, a Tokaj Kereskedőház ebből származó árbevétele pedig 15 százalékkal bővül.
Gaálné hozzátette, hogy a magasabb haszonkulcsot felmutató prémiumszegmensben történő értékesítés miatt emelkedő árbevételből a Tokaj Kereskedőház a minőségi szőlőalapanyag felvásárlási árának évről-évre történő folyamatos növelését finanszírozza.