„Különben kicsúszunk az időből” – Gerendai Károly nagy fába vágta a fejszéjét, gőzerővel dolgozik a Sziget Fesztivál megmentésén

Az egykori alapító úgy fogalmazott: a fesztivál az édes gyermeke, és mindent meg kell tennie azért, hogy megmentse.

Kirándulásokkal, mesterségek bemutatójával, sport-, ének- és mesemondóversenyekkel várják az érdeklődőket július 31. és augusztus 2. között a XIII. magyarfalusi napokon.
Pénteken kirándulással, a mesterségek és a csángó falu mindennapi életének, nevezetességeinek megismerésével veszi kezdetét a háromnapos rendezvény, majd látogatást szerveznek a környékbeli csángó településekre, Szászkútra, Pogletre, Csíkfalura és Külsőrekecsinyre. Ezt követően megkoszorúzzák Szent István szobrát, továbbá megemlékezést tartanak Budó Lina hagyományőrző emlékművénél. A nap Petrás Mária köztéri kerámiáinak megtekintésével zárul – közölték a szervezők.