Segélykiáltás a javából: kormányellenes dallal üzent az Eurovíziónak a Carson Coma

A magyar zenekar San Marino színeiben indul az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Bejutott Kállay-Saunders András és a Running című dal az 59. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Koppenhágában.
A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője. Az utolsóként színpadra lépett Kállay-Saunders András magával ragadó, a B&W Hallerne tízezres közönségét is meghódító produkciót nyújtott. (A magyar induló előzőleg, a sajtóközpont kedden délután lezárult szavazásán második lett a döntőbe jutásra legesélyesebbek sorában.) Az M1-en a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Kállay-Saunders András nagyszerűen énekelt. (A versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy). Előadása alatt a vörös háttérvetítés volt a meghatározó, egyszerű fekete pólóban és szintén fekete nadrágban énekelt, mögötte két táncos, Likovics Alexandra és Nagy Tibor, valamint két vokalista, Cselovszky Rozina és Fedor Kyra volt a színpadon. „Mostanában minden jó pillanatomban arra gondolok, hogy öt évvel ezelőtt látogatóba jöttem Magyarországra, és milyen furcsa a sors, a dolgok megváltoztak, itt maradtam és azt csinálhatom, amiről álmodtam. Mintha újrakezdtem volna az egész életemet, hiszen az történik velem, amiről korábban már kezdtem azt hinni, soha nem fog megvalósulni. Köszönet mindenkinek Magyarországon, aki nekem ezt a lehetőséget adta” – mondta már az öltözőben Kállay-Saunders András. Hozzátette: a főpróbához képest most úgy érezte, több energiája van, amit a közönségből merített. „Talán a döntő még ennél is jobb lehet. Lejött rólam az eddigi nyomás, végre sikerrel túlvagyok az elődöntőn. Persze jó lenne nyerni a fináléban, de ha nem, a lényeg továbbra is az, hogy a legjobbat kihozzam magamból” – jelentette ki az énekes.