A vasárnapi sommelier-bajnokság reggel a zártkörű középdöntővel kezdődött, ahol a hét versenyző tesztlap kitöltésével szőlészeti és borászati tudásáról adott számot, valamint a sommelier munkájára és az étteremben felszolgált egyéb italokra vonatkozó kérdésekre válaszolt. Mindezek mellett párlatokat és borokat kellett írásban jellemezniük, majd egy bort dekantáltak, és írtak le szóban egy választott idegen nyelven.
Az elméleti és gyakorlati feladatok alapján a legjobb eredményt elérő három versenyző jutott a délutáni nyilvános döntőbe, melynek során éttermi körülmények között, közönség előtt mérték össze tudásukat. A döntősök a pezsgő felszolgálásától a hibás borlap javításán és az italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről; borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A verseny végén a versenyzők egy palack bort töltöttek hét pohárba úgy, hogy a palackban csak fél deciliter maradjon.