„Tízévesek vagyunk, de nem szeretnénk öregnek érezni magunkat. Azonban itt az alkalom, hogy mérleget készítsünk és elgondolkodjunk a +hogyan továbbról+ is” – mondta el Varga Mátyás fesztiváligazgató az rendezvényről szerdán tartott budapesti sajtótájékoztatón. Kiemelte: bizonyosan megmarad a program négyes egysége, továbbra is hangsúlyosak lesznek a zenei programok, amelyekhez különböző együttműködések révén a táncszínház, a képzőművészeti és filmes programok csatlakoznak.
Az időívek-koncepció – azaz egy kortárs és egy klasszikus zeneszerző műveinek összekapcsolása – a második fesztiválon, 2005-ben vált markánssá, amikor sikerült meghívni az egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzőt, Szofia Gubajdulinát, és az ő művei mellett Haydnéi adták az időív másik pillérét. Az évfordulós fesztiválon nem egy szerző munkássága vezet a jelenhez – hangsúlyozta Varga Mátyás. Az európai hagyományt képviselő Schumann munkáival szemben idén 15 kortárs komponista darabjai szólalnak meg a három nap alatt.