Üzleti úton Frankfurtban? Átutazóban autóval? Vagy csak egy hétvégi kiruccanás? Mindegy is, a lényeg, hogy egy nap alatt pont bele lehet kóstolni egy borvidék életébe, hogy aztán a későbbiekben szabadulni se lehessen tőle. Akkor most irány a Rheingau.
A Rheingau az egyik leghíresebb német borvidék: Frankfurttól harminc kilométerre kezdődik Wallufnál és negyven kilométeren keresztül egészen Lorchhausenig tart. A Rajna északi partját édesborai tették híressé és naggyá. A jó háromezer hektárnyi borvidéken leginkább, vagyis nyolcvan százalékban a rajnai rizling (továbbiakban: rizling) terem, de sokan foglalkoznak vörösborral is, pinot noirral főként.
A frankfurti reptérről másfél óra alatt Geisenheimben vagyunk vonattal, itt leszállunk és elindulunk felfelé, a szőlődombok irányába. Nem igazán van kitáblázva semmi, valószínűleg azért, mert nem lehet eltévedni. Úticélunkat már messziről látni: a Schloss Johannisberg 1100 óta ugyanarról a területről, a birtokközpontként funkcionáló barokk kastély alatti 35 hektárról készíti száraz és édes borait.
Azt mondják, ez a pincészet készített először természetes édes bort: 1775-ben került a szőlőből először kései szüretelésű rizling, 1787-ben Auslese és 1858-ban jégbor a pincébe. Egy tokaji borász bizonyára vitatná a világelsőséget, már csak azért is, mert az azóta megcáfolt borvidéki mítoszok a török megszállás idejére teszik az első aszúbort. A rheingaui sztori is hasonló a tokajihoz, csak itt nem a törökök ellen háború, hanem egy későn kapott hír az édesbor születésének oka.
A birtokon az 1700-as évek végén a szüreti engedélyt a borvidéktől 160 kilométerre fekvő Fuldában adták meg, lévén ott is palackozták a borokat tízéves fahordós érlelést követően. (Ez ma már – szerencsére? – nincs így.)
A hírnök, aki próbaszüretből származó szőlőt vitt a távoli városba, hogy az alapján döntsenek, egyszer jó egy hetet késett, így addig hozzá sem nyúltak a szőlőhöz. Mikor egy hét késéssel megérkezett a hír, miszerint indulhat a szüret, már beaszúsodott szemeket lehetett csak szüretelni. Nem ijedtek meg tőle, leszedték. A rákövetkező év áprilisában az újbort kóstolva a birtok akkori vezetője megjegyezte: ilyen kimagaslóan finom ízt eddig még sosem érzett borban. Ezt követően elkezdtek figyelni arra, hogy a szokásosnál később szedjék le a szőlőt. Így született meg a Spätlese.
A szőlőben sétálni nemcsak a kilátás miatt érdemes, hanem mert végig szépen leválogatott, hozamkorlátozott ültetvényeket lehet látni. Sok szőlővel foglalkozó hazai bortermelő hallani sem akar erről a módszerről, de az ilyen szépen, mintaszerűen rendben tartott szőlő láttán bizonyára ők is elérzékenyülnének.
A német boroscímkék feliratain elég nehéz elsőre eligazodni. A minőségi bor a QbA-feliratnál kezdődik: ez olyan, mint Magyarországon a 'borvidék OEM' felirat. Az igazán nagy dolgok viszont csak ezt követően kezdődnek, a Prädikatsweine kategóriában. Ezek a borok akkor kerülhetnek csak forgalomba, ha magukon hordozzák az évjárat, a termőhely és a szőlőfajta jellegzetességeit:
Ezekkel a bortípusokkal mind lehet találkozni a Rheingauban.
A szőlősorokon keresztül sétálva végig figyeljünk arra, hogy a kastély irányába menjünk, és akkor egész biztosan nem fogunk eltévedni. Nagyjából háromnegyed óra kellemes gyaloglás és szőlőnézés után megpillantjuk Geisenheim Johannisberg nevű városrészét, benne egy graffitivel a szőlőben. Ha ezt látjuk, jó helyen vagyunk.
Johannisberg üdvözlőtáblája, a kép jobb szélén a kastéllyal. Ha a szőlők között gyalogolunk, ezt nem fogjuk látni, csak ha valaki autóval jön. Két dolog nagyon szembetűnő elsőre: az egyik az erős marketing, miszerint 1775-ben itt született a kései szüretelésű édesbor, a másik pedig, hogy a helyiek testvérváros-választásban is megadják a módját, a híres burgundiai Puligny-Montrachet neve áll ugyanis a táblán.
Már egészen közel járunk úticélunkhoz. Több dolog is magyarázza, miért teremnek itt ilyen jó borok. A legfontosabb talán az enyhe klíma és a dűlők fekvése: a szőlősorok mögötti Taunus-hegység erdői megfékezik éjszakánként a leáramló hideg levegőt, a déli fekvésnek köszönhetően pedig viszonylag sok napsütés éri a szőlőt. Az agyagos talajt jellemzően feketepala, kvarcit és lösz alkotja.
A Rajna hatására ősszel itt is megjelenik ugyanaz a botritisz, mint Tokajban, a természetes édes borok készítéséhez szükséges alapanyag szelektálásakor a nyilvánvaló piaci igényeken kívül az aszúsodott szemek mennyisége dönti el, hogy mennyi Spätlese, Auslese, Beerenauslese, illetve Trockenbeerenauslese készül az éven.
Ha követjük a táblákat, gyorsan a kastély bejáratánál találjuk magunkat. Amit itt látunk, az egy klasszicizált barokk kastély, ami számos tulajdonos kezében megfordult már. Sokáig a Metternicheké volt: 1816-ban azzal a feltétellel került a családhoz, hogy minden évben a birtok termésének tíz százaléka a Habsburg-házhoz kerül. A birtok 1980 óta az Oetker-csoporthoz tartozik, a tizedfizetési kötelezettség viszont még mindig életben van, csak ma már nem borban, hanem finom eurókban utalják át a tíz százalékot.
A kastélyt körbe lehet sétálni, és hát körbe is kell, belátni innen majdnem az egész Rheingaut. Ezen a képen a keleti irányba, Wiesbaden felé tekintünk.
Itt közvetlenül a kastély alatti szőlőterületeket látni. Déli kitettség, csak és kizárólag rizling. Háttérben a Rajna, mögötte Rheinhessen borvidéke.
Előttem éppen a kastély kertésze sétált. Már megjelenésével sugározza magából a hely szellemét: ingben, vasalt nadrágban, kendővel a nyaka körül metszette a rózsákat. Lassan, kimérten, helyi akcentus nélkül, a legszebb németséggel köszönt nekem.
Ezeken a rózsákon dolgozott az Elegancia Főkertésze.
A sorok vége mind meg volt jelölve, hogy a rizlingnek éppen melyik klónját ültették oda. A kísérletezés és a tudományos igényesség nem véletlen: Geisenheimben található a világ egyik leghíresebb szőlészeti kutatóközpontja, ami nemcsak német nyelvterületről, de Magyarországról is vonz diákokat és szakembereket a Rheingauba.
Sok újdonságot ez a kép már nem mutat, cserébe viszont ez a kedvencem.
A Schloss Johannisberg vinotékája minden nap nyitva tart reggel tíz és este hat között. Öt bort kóstoltam, három szárazat és két édeset. Mivel a borok minden esetben ugyanazon termőhelyről származnak, ezért különféle, színekről elnevezett minőségi kategóriákkal különböztetik meg őket egymástól. Ez az öt bor került a poharamba:
Felhívnám a figyelmet a hagyományos címkékre is, ilyen szépet ritkán látni. A hazai mezőnyből talán Jásdi István Ranolder-boraihoz tudnám hasonlítani őket.
És ezen a ponton el is köszönök az egynapi utazótól, a nap maradék részét úgyis azzal fogja tölteni, hogy lesétál a hegyről, nekem viszont van buszbérletem, az pedig tíz perc alatt elvisz Geisenheim központjába. Annyit azonban még elárulok, hogy érdemes megnézni Geisenheim belvárosát: telis-tele régi épületekkel, kőfalakkal, hatalmas fákkal, hangulatos kávézókkal és pincészetekkel. Sétálni a Rajna-parti sétányon vagy a Hochschule Geisenheim kertjében, megnézni a Rheingaudomot, inni egy kávét a Café am Dom teraszán vagy megkóstolni az Eiscafé Pillot gofriját szinte kötelező, azt azonban sajnos nem mondhatom el, melyik pincészeteknél igyanak feltétlenül bort.
Mi lenne így a felfedezés örömével?
A Mandiner.bor új sorozatában arra keressük a választ, hogyan lehet eltölteni egy napot egy borvidéken úgy, hogy az ember a lehető legtöbbet lássa belőle. Felkészül a Wachau.
Berlini politikusok attól tartanak, hogy az Ukrajnából Németországba érkező férfiak számának hirtelen emelkedése csökkenti a Kijevnek nyújtott katonai támogatás iránti lelkesedést.
Hollandia is a bevált recepthez nyúlhat.
Ez már rég nem vicc: Európa örökre megváltozott, a migráció lényegében aláásta a biztonságot Nyugat-Európában.
A Faktum elemzése szerint szeptember közepén Berlinben plakátok toboroztak önkénteseket az Ukrán Nemzetközi Légió nevében, miközben a kampány eredete és jogszerűsége homályos maradt.
A Merz-kormány már érzi, milyen az, ha veszélybe kerül az üzemanyag- és energiabiztonság. Egész Északkelet-Németország olaj nélkül maradhat.
Friedrich Merz kiengedte a szellemet a palackból.
Bevetésen a Mandiner. A Mi–24 lezárta csaknem ötvenéves magyarországi pályafutását, és végleg legendává vált a honvédség és a hazai katonai repülés történetében.
Folytatódik a katasztrófa körülményeinek vizsgálata.
