Jordán Tamás Bessenyei-díjat kapott

2013. január 22. 13:15

Jordán Tamás és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekara kapta idén a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

2013. január 22. 13:15

Jordán Tamás és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekara kapta idén a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az elismerést B. Élthes Eszter, a hódmezővásárhelyi születésű, 2004-ben elhunyt színész özvegye és Almási István polgármester (Fidesz-KDNP) adták át az alföldi város a magyar kultúra napja alkalmából rendezett keddi díszközgyűlésén. A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészről, Hódmezővásárhely szülöttéről és díszpolgáráról elnevezett – az első három évben városi hatáskörű, de az elmúlt évtől a magyar nemzet egészére kiterjesztett – elismerést minden esztendőben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy személy és egy csoport érdemelheti ki.

 
A magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtóknak odaítélhető díjjal - a város pecsétjével ellátott oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett – 500 ezer forintos pénzjutalom is jár. Az idén hetvenesztendős Jordán Tamás – aki mint mondta szakmai pályafutása egyik csúcsának tekinti a Bessenyei-díjat - a műegyetemen szerzett geodéta diplomát. Már felsőfokú tanulmányai során kapcsolatba került a színházzal, és 1972-től végleg a színészi hivatás mellett kötelezte el magát. Játszott a 25. Színház, a Várszínház társulatában, 1980 és 1991 között az akkor fénykorát élő kaposvári Csiky Gergely Színház művésze, majd 1991-ben a budapesti Merlin Színház egyik alapítója és igazgatója lett, 2003-tól pedig öt éven át a Nemzeti Színházat vezette. 2008-ban Szombathelyen megalapította a Weöres Sándor Színházat, amelyet azóta is irányít.
 
Színpadi szerepei mellett több filmben is játszott, amelyek közül kiemelkedő a Bacsó Péter rendezte, 1985-ben készült Hány az óra, Vekker úr? című filmben nyújtott alakítása. Számos szakmai szervezetben töltött be vezető tisztséget, munkásságát többek között Jászai- és Kossuth-díjjal is elismerték. A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár 2001-ben alapított, jelenleg 24 fős hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekara fennállása óta aktívan részt vesz a város kulturális és művészeti életében, ünnepségein. Az együttes számos katonazenekari-fesztiválon lépett fel, itthon és külföldön egyaránt. Az évi 150 katonai feladat mellett a zenekar már több alkalommal adott komolyzenei koncertet. A Kovács István őrnagy irányította együttes a szolgálati repertoáron kívül törekszik, a magyar fúvószenei irodalom, a nemzeti hagyományok népszerűsítésére is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!