Navracsics: Otthonként számíthatnak Zánkára a fiatalok

2012. augusztus 30. 13:44

Magyarországon van egy pont, amelyre a fiatalok otthonként számíthatnak, ez pedig Zánka – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön a balatoni településen, az Új nemzedék központ főépületének átadó ünnepségén.

2012. augusztus 30. 13:44

A közigazgatási és igazságügyi miniszter kifejtette: Zánka története jól mutatja, hogy 1989 után az állami vagyonnal, a gyermekekkel, fiatalokkal kapcsolatban tanácstalan volt az állami politika: hiába épült meg a hetvenes évek elején, szép környezetben, jó infrastruktúrával az ifjúsági centrum, nem született egyértelmű koncepció a fejlesztésekről, döntés a pénzügyi támogatásról, ezért az elmúlt húsz évben egyik-napról a másikra élt Zánka.

Kijelentette: nagy öröm számára, hogy az idei évtől a minisztérium lehet a gazdája a zánkai komplexumnak, amelyet – Új nemzedék központ elnevezéssel „végre pályára állítanak”. Zánka olyan központ legyen, ahol a szociálisan rászorultak és a jövő tehetségei üdülhetnek szervezett keretek között, élvezhetik az igényes programokat, képzést kaphatnak, „és ahol jól gazdálkodva a ránk bízott vagyonnal a jövőt biztosíthatjuk a felnövekvő nemzedéknek” – fejtette ki elképzeléseit a miniszter.

Mihalovics Péter, az Új nemzedékek jövőjéért program koordinációjáért  felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium áprilisban vette át a zánkai komplexumot. Az Új nemzedék központ céljaként azt határozták meg, hogy olyan programokat szervezzenek, amelyek megfelelnek a 21. századi fiataloknak. Elmondta, hogy az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően a főépület idén befejeződött, több mint 460 millió forintos építészeti és gépészeti felújítása után a nyári épületek is megújulhatnak.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. augusztus 30. 19:31
http://www.youtube.com/watch?v=zSQjaHogujs
Gyurcsány Viktor
2012. augusztus 30. 19:31
Előbb iskolaköpeny, most meg úttörőtábor? Mi lesz legközelebb, visszakeresztelik Sztálinvárost és újra lesz Macikávé?
zolinho723
2012. augusztus 30. 16:42
Ezek most kommunistává váltak?
liberálzöld.
2012. augusztus 30. 16:32
Sőt! http://www.youtube.com/watch?v=KsPM9ced6BU&feature=related
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!