A Párizsban nyilvánosságra hozott program szerint az Arany Pálmáért versenyezhet ismét az osztrák Michael Haneke, az amerikai David Cronenberg, a brit Ken Loach, a francia Alain Resnais és a 2007-es fődíjas román Cristian Mungiu is. A hivatalos versenyben látható valamennyi filmnek Cannes-ban tartják a világpremierjét. A 26 országból benevezett 1779 filmből a szervezők ezúttal sem valamilyen közös tematika vagy előzetes művészi koncepció szerint próbáltak válogatni, hanem arra törekedtek, hogy a különböző szekciókba meghívott 54 film a kortárs filmművészetet minél egyetemesebb módon, sokszínűségében mutassa be.Thierry Frémaux, a fesztivál igazgatója szerint a kortárs mozi egyre kevésbé szűkíthető le „az Európa-Hollywood mérkőzésre”, ezért Cannes inkább utazást kínál az olyan művek világába, amelyek teljesen különböző kulturális hátterekkel vagy megújítják a filmművészetet vagy pedig tökélyre fejlesztik a klasszikusabb formákat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idén versenybe került nagy számú amerikai alkotás esetében már nem az az érdekes, hogy stúdiófilmek-e vagy pedig független filmesek alkotásai, hanem az, hogy többségüket nem amerikai születésű filmesek készítették.
A nagy visszatérők közül négyen már korábban egyszer hazavihették a fődíjat. Közülük az osztrák Michael Haneke francia produkcióban készült Amour (Szerelem) című művében Emmanuelle Riva és Jean-Louis Trintignant egy idős szerelmes párt alakít. Ken Loach The Angel's Share címmel egy Skóciában játszódó, szociális problémákkal foglalkozó komédiával érkezik. Az utóbbi években elsősorban külföldön forgató iráni Abbas Kiarostami ezúttal japán szerelmi variációkat (Like Someone In Love) forgatott. A 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmmel berobbant román Cristian Mungiu pedig a harmadik filmjével (Dupa dealuri – A hegyeken túl) kapott meghívást. Robert Pattinson és Kristen Stewart két filmben is látható lesz: Jack Kerouac Úton című regényének adaptációjában, a brazil Walter Salles rendezésében, valamint David Cronenberg Cosmopolis című alkotásában. Az amerikai rendező fia, Brandon egyébként az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásban mutathatja be első filmjét, az Antiviralt. Az 1998-ban a Születésnap című filmjéért díjazott dán Thomas Vinterberg pedig szintén az egyik nagy visszatérője lesz a hivatalos programnak Jagten (A vadászat) című új filmjével.