Hiller: Kiszolgáltatott a kultúra

2012. január 22. 11:58

Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerint jelenleg a kultúra az egyik legkiszolgáltatottabb terület, mert az átlagosnál is súlyosabban érintették a kormány megszorító intézkedései.

2012. január 22. 11:58

Hiller István szocialista országgyűlési képviselő a magyar kultúra napja alkalmából vasárnap a fővárosban, a Kossuth téri József Attila-szobornál tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ezen a napon nincs ok az örömre és az ünneplésre, mert a költségvetési megszorítások az elmúlt öt évtizedben nem látott mértékben érintették a kultúrát az elmúlt két évben. Ez leginkább a közművelődés, a könyvtárak, a művelődési házak és a levéltárak esetében figyelhető meg – fejtette ki. Hozzátette: pedig a fővárosban és vidéken is a kultúra alapja éppen a közművelődés.

 
A politikus szerint ezért új közművelődési koncepció helyett a működési feltételek biztosítására lenne szükség. Hiller István kitért arra is, hogy a kultúrára szánt európai uniós pénzeket, több mint 20 milliárd forintnyi eurót „egy tollvonással elvonták” 2010-ben, igaz, ebből 6 milliárd forintot a közelmúltban „visszacsorgattak”, de 14 milliárd forint uniós pénz még mindig hiányzik a kultúra területéről. Mint mondta, több, a kultúrával kapcsolatos döntés pedig tiltakozást váltott ki, így például az Új Színház vezetéséről hozott döntés, vagy az a terv, hogy elmozdítják a Kossuth térről József Attila szobrát. A képviselő úgy látta, helyes, ha a mindenkori magyar miniszterelnök ablakából jól látja az egykori költő emlékművét, ezért reméli, a szobor maradhat, mert „jó helyen van itt a Duna mellett, a Kossuth téren”.
 
Kérdésre válaszolva a politikus közölte: „az, ami a felsőoktatásban történik, az nem a felsőoktatás szerkezeti átszervezése, hanem jelentős pénzkivonás”, amelynek még nincs vége, hasonló horderejű megszorítások várhatók a jövőben is. A Békemenet szombati tüntetésével kapcsolatban úgy fogalmazott, „nyilván sok ember fejezte ki a kormány melletti elkötelezettségét, mint ahogyan az elmúlt hetekben többször sok ember fejezte ki a kormány elleni elkötelezettségét”. Megjegyezte, „egy demokráciában ez így rendben van”, és a kultúra része az is, hogy az emberek kölcsönösen tiszteletben tartják egymás eltérő véleményét.
 
A Belügyminisztérium szerint négyszázezren, a szervezők szerint egymillióan demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten. Hiller István vasárnapi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy „a kormány gazdaságpolitikája egészen nyilvánvalóan megbukott”; véleménye szerint ennek beismerése, hogy ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz fordultak segítségért.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rózsaszín Párduc
2012. január 22. 18:55
"Minek nevezzelek...? "-hillerKém, ne aggódj, nemsokára elveszel a történelem szarosgödrében, bár annyira kicsi és semmi vagy, hogy be se kerülsz a történelembe.
gyula
2012. január 22. 14:56
"" A kultúra jelenleg az egyik legkiszolgáltatottabb terület "" . Régen bezzeg csak úgy dübörgött ... Kamionszámra hordták a tantermekbe a digitális táblákat , meg a kakóbiztos billentyűzeteket , már ha volt elég üres fuvar és nem kellett menni a kórházakba az új széfekkel ....emlékszünk , pisti ....inkább vásárolgasd továbbra is erzsébeten esténként magadnak az üveg borokat ....kevessebbet ártasz, mint ha irsz .
Faqtya ezredes
2012. január 22. 14:18
Killer haver. http://szemetdomb.freeblog.hu/Files/anyagok/februar/mnohillerhaver.jpg
z.marian
2012. január 22. 14:04
Kifolgálfafoff? Ne szólj semmit, Szpigot ezredes...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!