Bereményi a Thália és a Mikroszkóp élén

2011. december 19. 11:37

Rádióinterjúban erősítette meg hétfőn Tarlós István: Bereményi Gézát nevezi ki a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára.

2011. december 19. 11:37

„Amennyiben ebből nem lesz nemzetközi, mesterségesen keltett, előfeltételezésektől hemzsegő hisztéria, akkor megerősíthetem, hogy Bereményi Géza lesz ennek a színháznak az igazgatója” – fogalmazott Tarlós István budapesti főpolgármester az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A Főpolgármesteri Hivatal december 8-án jelentette be, hogy a szakmai bizottság Bereményi pályázatát támogatta, és „várhatóan a főpolgármester is őt nevezi majd ki a két intézmény élére”.

Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, dalszövegíró, Balázs Béla-díjas filmrendező Kálomista Gáborral, Herczeg Tamással és Csécsi Tamással együtt pályázott a két színház közös vezetésére. A Bereményi-féle csapaton kívül Harsányi Gábor színész Dózsa Lászlóval közösen és Megyeri László, a Thália Színház korábbi igazgatója adott be pályázatot.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RAMBO
2011. december 19. 19:14
Az Eldorádó életem egyik meghatározó filmje.
JackHárpi
2011. december 19. 17:33
Sajnálatosan ma már Tarlós bárkit is nevez ki bárhová már nem lehet tisztának látni! Bereményi ugyan úgy sáros lett igaz Ő érdemtelenül mint a dörneri Új színház vagy a nemcsákos József Attila Színház. Tarlós keze náci szaros lett s ezzel a szaros kézzel rak embereket pozícióba. Úgy hiszem Bereményi is még évekig fog bűzleni ettől a szaros kéztől!
balint60
2011. december 19. 17:23
Örülök Bereményi kinevezésének. Örülök, hogy Tarlós (most) elfogadta a szakmai zsűri ajánlását. Sajnálom, hogy ebbe a tiszta döntésbe -önmaga szerecsenmosdatása végett- cinikusan belekeverte az újszínházos balhéját.
drieno
2011. december 19. 15:00
Bereményi színházi ember? max filmes, mint a többiek a film meg a színpad nagyon különböző világok, teljesen más eszközrendszerük van, még ha látszólag nagy is a hasonlóság - a színpadon nincsenek premier plan-ok, viszont harsányabb gesztusok, ordítva beszélés meg ilyenek vannak... érdekes kísérlet lesz, de azért a harsányi-dózsa kettősnek jobban örültem volna, pláne a dózsa laci miatt, aki 56 -ban újraszületett... na mindegy, ez van, lássuk a pitét
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!