Évente nyolc-tíz filmet támogathat az állam

2011. november 30. 10:41

Magyarországon évente nyolc-tíz film államilag támogatott elkészítése reális, hiszen ennyit bír el a szakma – közölte kedden Andy Vajna.

2011. november 30. 10:41

Évente nyolc–tíz magyar film támogatását és elkészítését tartja reálisnak Magyarországon a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos. Andrew G. Vajna a Korrektúra konferencián, kedden Balatonalmádin azt mondta: ennél többet nem bír el a magyar filmszakma, ehhez sem elegendő tehetség, sem jó forgatókönyvek nem állnak rendelkezésre. A filmfinanszírozás megváltozását, a források átlátható és hatékony felhasználását hangsúlyozva A film forog tovább című beszélgetés keretében a kormánybiztos elmondta: idén 3-4 film forgatásának elindítását tartotta volna ideálisnak, ehelyett azonban csak 12 gyártása kezdődhet meg az állami támogatásból.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöki kabinetjének igazgatója elmondta: a kormánybiztos koncepciója alapján platformonként válik el egymástól a filmtámogatás. Ennek értelmében a mozivászonra készülő alkotások végső soron a Magyar Nemzeti Filmalap felelősségi körébe, a tévébe készülő alkotások pedig a médiatanács által kezelt alap feladatkörébe kerülnek. Fodor Gergely hozzátette: a tanács nem egész estés, alapvetően televízióba szánt filmeket, hanem dokumentumfilmeket, tudományosismeretterjesztő alkotásokat, animációs rövidfilmeket támogat.

Az idei csonka évben 400 millió forint értékben hirdetett pályázatot a médiatanács, amelynek elbírálása legkésőbb januárban lezárul. Jövőre televíziós alkotásokat mintegy 1,5 milliárd forint értékben támogathat a testület. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Mozgókép-művészeti Főosztályának vezetője arról számolt be, hogy a tárcának jövőre már nem lesz támogatási kerete. Bokor Attila hozzátette: a minisztérium az artmozikat próbálja nézőszámnövelésre ösztönözni.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!