Filmtámogatás: megalakult a pályázatokat elbíráló bizottság

2011. augusztus 10. 10:30

Kizárólag szakmai szempontok szerint fogják meghozni döntéseiket, a pályáztatás várhatóan még augusztusban elindulhat. Azt ígérik, folyamatos és átlátható lesz.

2011. augusztus 10. 10:30

A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a Filmalap által a közeljövőben kiírásra kerülő filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz. A döntőbizottságban Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, nemzetközi produceri és filmforgalmazási tapasztalattal rendelkező producer, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója, Divinyi Réka forgatókönyvíró, Miskolczi Péter producer, valamint Kovács András Bálint, az ELTE BTK egyetemi tanára, a Filmtudomány Tanszék vezetője kapott helyet.

Kizárólag szakmai szempontok szerint fogják meghozni döntéseiket, az egyik legfontosabb szempont az lesz, hogy „egy adott produkció esetében az alkotói erő és a pénzügyi megvalósíthatóság találkozzon, a fesztivál- és közönségsiker érdekében”. A pályáztatás várhatóan még augusztusban elindulhat. Azt ígérik, folyamatos és átlátható lesz. Ha bármelyik döntőbizottsági tag bármilyen szakmai minőségben részt vesz egy pályázó produkcióban, annak a vonatkozó pályázat elbírálásában nincs szavazati joga, ilyenkor egy később felkérendő hatodik személy dönthet helyette.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!