Félmillió dollárt remélnek Marilyn Monroe szexfilmjéért

2011. július 22. 10:19

Egy állítólag Marilyn Monroe-val készült szexfilmet bocsát árverésre egy spanyol gyűjtő. Van azonban olyan szakértő, aki vitatja a nyolcmilliméteres felvétel hitelességét.

2011. július 22. 10:19

Augusztus 7-én, Buenos Airesben lehet majd licitálni Marilyn Monroe állítólagos szexfilmjére. Az árverést meghirdető gyűjtő, Mikel Borsa elmondta, legalább 500 ezer dolláros bevételt vár a hatperces, szemcsés, fekete-fehér filmtől, amit szerinte 1947-ben vettek fel a húszéves Norma Jean Bakerrel.

Scott Fortner gyűjtő azonban azt állítja: a filmen látható nő nagyobb darab és kevésbé nőies, mint a legendás filmsztár: „Ez nem Marilyn. Sem az áll, sem az ajkak, sem a fogak nem hasonlítanak. Marilyn apró kis teremtés volt. Ezt tényként mondhatom. Birtokomban vannak a ruhái”. Borsa szerint viszont a film annak a 16 milliméteres felvételnek a párja, amely több mint egy évtizede bukkant fel. Mint mondta: a negyvenes években bevett szokás volt, hogy egyszerre két kamerával - 8 és 16 milliméteressel - is felvették a szexfilmeket, mert a közönség körében mindkét formátum forgalomban volt.

Borsa a 16 milliméteres verzió 1997-es eladásában is közreműködött. A filmet egy európai magazin vette meg, amely 600 ezer példányban forgalomba hozta, mielőtt az eredeti tekercset 1,2 millió dollárért megvásárolta egy gyűjtő. Fortner szerint sokan évek óta vitatják a film hitelességét: a filmen látható nő arca sok vonásában különbözik az ikonétól, viszont hasonlít a negyvenes évek végén az első filmjeiben, köztük a Love Happy című produkcióban látható Monroe-hoz. Azt Fortner is elismerte, hogy később a színésznő sokkal karcsúbb lett, ráadásul több plasztikai műtéten is átesett.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2011. július 22. 19:08
Voltak, aik magáért a művésznőért adtak volna ennyit - hát amiket olvastam a megboldogultról, nem vagyok biztos benne, hogy nem élt a lehetőséggel....
Honfi-fi
2011. július 22. 18:42
Ennek a filmnek, 1etlen, bazi hibája van. Nem velem szerepel benne Marilyn.
tevevanegypupu
2011. július 22. 11:51
Mindegy hogy kezdte - Sophia Loren is egyebkent hasonloan indult a tobbiekrol nem is beszelve - azert megis o az egyetlen..Brigitte Bardot mellett.(:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!