Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Négy vetítésen összesen hét néző látta az abszurd színházi darabból készített, Janus Pannonius életét feldolgozó Janus című filmet.
A témát már színdarabnak is abszurdnak szánta a rendező-forgatókönyvíró Pozsgai Zsolt, aki olyan filmeket jegyzett, mint a Konyec, és olyan sorozatokat, mint a Kisváros, míg az utóbbi egy-két évben az alternatív színházak rá nem találtak - írja az Index. Az egy elhagyott vasútállomáson játszódó, Stohl András főszereplésével forgatott filmre hatmillió forint állami támogatás jutott, hétvégén viszont öten nézték meg az Urániában két előadáson, és ketten, két előadáson a Vörösmarty moziban.
„A Cinereal vitte az e-cinemás hálózatába, azt mondta, szereti a filmet, azért” - indokolta a rendező a mozis bemutatást az Indexnek.

