Elkezdődött A hobbit forgatása

2011. március 21. 11:35

Peter Jackson a honlapján tette közzé, hogy elkezdődtek a wellingtoni Stone Street Stúdióban és más új-zélandi helyszíneken forgó film felvételei. A produkció J.R.R. Tolkien először 1937-ben kiadott azonos című regényéből készül, mint a brit író regénytrilógiája nyomán készült A Gyűrűk Ura előzményfilmje.

2011. március 21. 11:35

A hobbit című film előkészületei igen hosszúra nyúltak a borsos, 500 millió dolláros költségvetés körüli pénzügyi problémák miatt. Végül az eredetileg megbízott rendező, Gulliermo del Toro kénytelen volt kilépni a produkcióból, helyét pedig a Gyűrűk Urát is jegyző Peter Jackson vette át. Ekkor átmenetileg az új-zélandi színészszakszervezet bojkottja sodorta veszélybe a vállalkozást, majd Jackson került kórházba gyomorfekéllyel.

A kétrészes mozi azonban végre sínen van: a terveknek megfelelően az első epizód 2012 decemberében, a második egy évvel később kerülhet a mozikba. Zsákos Bilbót, a főhőst Martin Freeman brit színész alakítja, de visszatér Elijah Wood is Frodó szerepében. Sir Ian McKellen lesz ismét Gandalf, Andy Serkis Gollam, Cate Blanchett Galadriel, Orlando Bloom pedig Legolas.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!