Páncélba zárt szellem

Attól tartok, hogy az említett román jogszabály és a hazai múzeumok jogos félelme miatt a székely és az anyaországi múzeumok között kialakult kiváló szakmai kapcsolatok leépülhetnek.

Az eddigi törekvésekhez képest 180 fokos fordulattal klasszikus, konzervatív népszínházat kíván megvalósítani Egerben az új színidirektor, Blaskó Balázs.
Az új igazgató úgy fogalmazott, hogy Csizmadia Tibor, az előző direktor az általa mainak és modernnek vélt színjátszás irányába, trendi irányba vitte el a Gárdonyi Géza Színház kínálatát. Blaskó Balázs ugyan elismerte ennek a színházeszménynek a létjogosultságát, ám tudatta: kisugárzását és jelentéstartalmát nem kedveli.
Ezzel szemben annak a híve, hogy a teátrum klasszikus, tradicionális, konzervatív irányba mozduljon el. Legfontosabb feladatnak az olyan értékek felmutatását tartja, mint az erény, a tisztesség és a becsület, mert - mint hangsúlyozta - az embereknek példára van szükségük. Ez a feltétele annak, hogy a társulat teljes házak előtt játszva, valódi sikereket produkáljon.
A direktor szerint nem véletlen, hogy a magyar színházi életben két szervezet alakult ki; szavai szerint a trendi színházfelfogást a Csizmadia Tibor által elnökölt Magyar Színházi Társaság képviseli, a tradicionális színjátszás hívei pedig a Magyar Teátrumi Társaságban tömörülnek. Blaskó leszögezte: az a terve, hogy a Gárdonyi Géza Színházat átvezesse a Magyar Teátrumi Társaságba.