Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Budapest vezetése levélben kérte Méhes László igazgatót, hogy évad végén ne hosszabbítsa meg a színház dolgozóinak szerződését. A direktor nem érti, miért döntött a teátrum megszüntetése mellett a városvezetés, hiszen a József Attila Színház nézőszáma és bevételei - Budapesten egyedülállóan - folyamatosan emelkedtek.
A József Attila Színház közölte: „Tarlós István főpolgármester egy hónappal ezelőtt hivatalában fogadta Méhes László igazgatót és a társulatot képviselő Esztergályos Cecíliát. A megbeszélésen világossá tette, hogy a főváros vezetése nem tervezi a színház bezárását, és a társulat a jövőben is a jelenlegi magas színvonalon működhet tovább.” Azonban Csomós Miklós főpolgármester-helyettes tájékoztatása más szándékot tükröz: igazgatói pályázat helyett színházi célra történő hasznosítási pályázatot írnak ki, az idén 55 éves József Attila Színház jelenlegi formájában, önálló alkotóközösségként megszűnik, a társulatot feloszlatják.
Méhes László igazgató csütörtökön rendkívüli társulati ülést tartott a színházban. Elmondta: „Továbbra sem világos, miért döntött a színház megszüntetése mellett a városvezetés, hiszen a teátrum nézőszáma és bevételei - Budapesten egyedülállóan - folyamatosan emelkedtek az elmúlt fél évben, az előző évekből örökölt adósságok nagy részét az új színházvezetés visszafizette, és garanciát vállalt a fennmaradó tartozás kiegyenlítésére is.” Méhes szolidaritásból júliustól szintén lemond posztjáról, ezzel végkielégítéséről is. Megköszönte kollégái a sokéves munkáját, és arra kérte őket, hogy az évadból hátralévő négy hónapban maximális szakmai teljesítményt nyújtva köszönjenek el a közönségtől.