Tarlós lebontaná az 56-os emlékművet

2010. október 04. 12:42

Az új főpolgármester elbontatná az 56-os emlékművet, mert szerinte nem szép. A szakértők szerint a cenzúra jogszerűtlen és idejétmúlt. Tarlós István a XIX. századi emlékművek stílusát hozná vissza egy mindent magába ölelő, hatalmas emlékoszloppal.

2010. október 04. 12:42

Tarlós István még a választások előtt adott interjújában az Indexnek elmondta: a város esztétájaként is működik majd. A közlekedési mérnökként végzett politikus lebontatná az 56-os emlékművet, mivel az nem tetszik neki, sőt, azt állította, hogy az nem is művészet. Mélyi József művészettörténész leszögezte: „Az eltávolítással történelmi okokból sem értek egyet. Rengeteg szobrot állítottak, az egyik működik, a másik nem. Ezzel meg kell tanulni együtt élni. Vagy válasszunk avantgarde megoldást, távolítsuk el, de akkor viszont a nagy megbeszélés után távolítsunk el a közterekről minden rossz szobrot.”

„Nem igaz, hogy az 56-os szervezeteknek semmilyen beleszólásuk nem volt a pályázatba” - cáfolta Tarlóst az emlékművet még 2005-ben kiválasztó zsűri egyik tagja. A szakértő elmondása szerint a nyilvános összetételű bírálóbizottság munkájában nemcsak felkért művészeti szakértők, hanem delegáltak is részt vettek, így a zsűri tagja volt Fónay Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapító elnöke is. „Fónay elképzelése inkább konvencionális megoldások felé hajlott, de a szakértők érvelése meggyőzte arról, hogy a kortárs művészet nyelve  alkalmasabb forma az üzenet XXI. századi közvetítésére.” - mondta a név nélkül nyilatkozó szakértő. A zsűritag szerint a politikus üzenete valójában nem 56 emlékezetéről szó: „Tarlósból a kortárs művészet iránti intolerancia szólalt meg. Sok ember fejében egy emlékműről még ma is XIX. századi, heroikus, figuratív elképzelések élnek.” Wittner Mária is támadta az ék alakú művet: „Láttam egyszer egy képet a munkásőrök gyakorlatozásáról, ahol ék alakban felfejlődve készültek a támadáshoz. Valójában tehát nem kérdés, hogy kinek készül az emlékmű. Lehet, hogy 56-nak, de nem a forradalmároknak, hanem a forradalom okán felállított munkásőrségnek.”

„Az 56-os kiöregedett pesti srácok mindenáron meg fogják akadályozni, hogy a hatalmon lévő kommunista kormány bármilyen emlékművet építsen a Városligetnél vagy bárhol az országban” – írja az 56-os Magyarok Világtanácsának közleménye. A Pofosz pedig úgy vélte, a terv a világméretű liberális nemzet- és emberellenes folyamatnak a szülötte.” Fónay Jenő titkos információkat is mondott: „Eldöntött kérdés, hogy az emlékművet elviszik onnan, és lesz helyette más”. Mádi Jenő, a Pofosz elnöke szerint „egy mindent magába ölelő, hatalmas emlékoszlop kerülne oda”. Az 56-osok terén álló emlékmű alkotói nem kívánták kommentálni a főpolgármester elképzeléseit.

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2010. október 05. 21:28
Ja, mondom, hogy beteg vagy.
Honfi-fi
2010. október 05. 14:02
Egyetértek Tarlós Úrral. Ezt a szart el kell tünteni. Egy emlékmű legyen méltóságteljes, esztétikus, és valóban emlékeztessen arra, amiért létrehozták. Ez sem nem emlék, sem nem mű, főleg nem szobor. Egy nagy rakás ócska rozsdás vaskupac. Valószínűleg veresjani exportból visszamard, árúfeleslegét ide passzolták el, jó pénzért.
Öreg
2010. október 05. 12:23
Egy emlékmünek arra kell emlékeztetnie, akikre emlékezni akarnak. Az 56-os forradalom- szemben a kommunista hazugságokkal- nem szervezett spontán tüntetéssorozattal kezdődött, amit a kis részben magyar és többségében szovjet karhatalom /katonai alakzatok/ fellépése tett forradalommá. Ebből a kezdetből a szobor egyértelmüen a szervezett karhatalmat jeleniti meg. Hogy a müvészet melyik irányzatának szellemében, az itt mellékes. A szobor/?/ nem emlékeztet kivégzett ártatlanokra, eltiport népre és forradalmára, csak a szervezett erőre. Ezért müvészeti irányzatok vitájává tenni- megállapitva egy baromarcu által /bocsánat a jelzőért, de ha Tarlós tapló/?/ / - hogy itt nem a hagyományos müvészet dominál és emiatt kulturkamf lesz /mellesleg ha ennek a szobornak a sorsa elsősorban müvészeti kérdés, akkor legyen is! / akkor a kérdés felvetésében 56 teljesen mellékes. Kimondatlanul: dögöljön már meg az a sok-még élő- öreg, aki 56-ban tette, amit tett, tüntetett, fegyvert fogott, elitélték, vagy meguszta, az mindegy, de ne kavarjon már be a szentséges liberalizmus nevében teendő változásokba, mert ugy sincs esze hozzá. Azt ugyan érti, hogy a nemzetet és a hazát szeretni kell, amikor kellett, tenni is kellett érte, de itt a modern dolgok helyett valami avitt-klasszikus müvészeinket utánzó szobor képében- emléket akar állitani. Mi és a modern világ/?/ ezt nem türjük! De bizony türni fogjátok.
küllő
2010. október 05. 12:04
Úgy is van le kell bontani! És egy szép nagy szobrot kell odarakni az alcsúti mesemondóról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!