Kétharmadot a függetleneknek!

2010. július 27. 11:21

Az alternatív- és befogadó színházak a csőd szélén állnak és komoly veszélybe kerültek, ezért az illetékes minisztérium úgy döntött: mégis kifizetik a színházaknak beígért támogatás 66 százalékát a 120 milliárdos kötelező kormányzati zárolás ellenére.

2010. július 27. 11:21

A kultúráért felelős államtitkárság közölte: „A Nemzeti Erőforrás Minisztérium haladéktalanuk intézkedik arról, hogy az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatási összegek 66 százalékát mielőbb megkapják a nyertes intézmények és szervezetek, köztük a független színházi és táncművészeti társulatok.” A közlemény emlékeztet arra, hogy a 120 milliárd forintos kormányzati zárolásból a kulturális ágazatnak is ki kellett vennie a részét. Megvizsgálták azonban az Előadóművészeti Tanács által támogatni javasolt szervezetek helyzetét, és ezért úgy határoztak: a nyertes pályázók további működése érdekében a zárolásokat a tárca úgy csoportosítja, hogy még az idén folyósíthassa a megítélt támogatások 66 százalékát.

A Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben leszögezték: a minisztériumi támogatások elmaradása ellehetetleníti a független színházak további működését. Az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába (független színházak, táncegyüttesek és bábszínházak) 108 szervezet tartozik, amelyek évente 6000-nél több előadást tartanak mintegy 1,2 millió nézőnek, és számos külföldi vendégszereplés során képviselik a magyar kultúrát.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!