Félpénzen mennek tönkre az alternatív színházak

2010. július 23. 15:01

Mégsem maradnak pénz nélkül a független színházak, igaz csak a pályázati támogatás felét kapják meg. A minisztérium szerint a kialakult helyzetért a szocialisták a felelősök. A Merlin társulata augusztisban feloszlik.

2010. július 23. 15:01

A Nemzeti Erőforrások minisztériuma péntek délután hosszú hallgatás után bejelentette, hogy a társulatok még 2010-ben megkapják az igényelt támogatás felét. Hogy pontosan mikor, az egyelőre nem derült ki.

Magócs László, a Merlin társulatának vezetője szerint ugyanakkor az, hogy a pályázati pénzek felét megkapják, nem segít a helyzetükön. Véleménye szerint az ígért pénz ellenére is tönkre fognak menni társulatok, éppen ezért a sajátját augusztus elején fel is oszlatja: „Nincs miből megtakarítani. Tizenkét ember után havi 800 ezer forint csak a TB, és akkor még nem adtam fizetést. A napi 10-12 órát próbáló színészek 115 ezer forintot keresnek, ezt már nem lehet tovább csökkenteni.

A helyzetről a minisztérium szerint ugyanakkor a szocialisták tehetnek. Közleményük szerint a költségvetési hiány miatt szükséges az állami szférában zárolni 120 milliárdot. Ebből pedig minden területnek, így a kulturális ágazatnak is ki kell vennie a részét.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feltuki és Gogylász
2010. július 25. 10:26
Jaj már kedves értelmisi nyavajgányok! Színházba járni nem kötelező. Nem tett jót sem a kultúrának , sem a gazdaságnak a a mérhatatalan mennyiségű ember aki az állam csescén lógva tamogattatta a saját mindenféle agymenéseit. Azonkívűl talán tessél megkérdezni Hiller Havert hol a kultúrának szánt eredeti pénz.űElárulom: A Hócipőben, a PallasPáholyban ecetera....
kamart
2010. július 24. 19:00
magam - mint érintett - csak annyit mondhatok: a fórumokat olvasva örülök, hogy mostanra már a színházhoz, azon belül is a független vagy alternatív színházhoz is gyakorlatilag mindenki ért ebben az országban (és nem csak a focihoz). persze nem lehet csodálkozni azon, ha egy laikus azt mondja, hogy túl vannak támogatva ezek a társulatok --hisz nem várható el, hogy kiszámolja, hogy például a szegedi szabadtérin megvásárolt méregdrága jegyét a szabadtérinek még egyszer kifizeti a minisztérium, meg még egyszer az önkormányzat; vagy hogy egy alternatív társulat kiállít egy kompakt, utaztatható, egész estés produkciót annyiból, mint amennyibe egy vidéki színház egy bemutatójának a díszlete kerül (amit aztán 5-10-20 előadás után leraknak a díszletraktárba és soha többé nem vesznek elő...). de mondom, ez nem csoda, ha egy színházi ember - Vidnyánszky Attila, debreceni színház - is azt nyilatkozza, hogy ha lesz elég jó független előadás, akkor ő majd azt befogadja a kőszínházába néhány alkalomra (persze arról nem beszél, addig is hol készítsék el azt az előadást, ugye, pedig emlékezhetne arra az időre, amikor nem két, hanem egy színháza sem volt, csak társulata Beregszászon, hogy az milyen volt). Persze - garantált állami és önkormányzati támogatású kőszínház vezetőjeként - felelősen lenyilatkozza azt is, hogy minden (kő)színház manipulál a nézőszámokkal (az is lényeges ugyanis a támogatás mértéke miatt). És hogy a kulturális életnek is viselni kell a közterhet? hát épp azt szeretné (ennek a pénznek ugyanis nagy része TB-ként, adóként visszakerül a társulatoktól, intézményektől az államkasszába). másrészt szeretném látni a listát, kulturális vonalon még kik viselik a rossz gazdasági helyzet következményeit - ugyanis a színházi törvény hatálya alá tartozó I-V. kategóriába tartozóktól nem vontak el semmit... ez a szadeszes fröcsögés meg a mellett, hogy undorító, ostobaság is, de semmi baj. remélem, az itt megtakarított 6-700milla (vagy ha a teljes összeg, akkor 1,2 milliárd) némi törvénytelenség árán ugyan - hiszen jelenleg ezt két hatályos törvény garantálja(ná), de ez tényleg apróság a Törvény, a Rend és az Egyetértés Országában -, tényleg kihúzza az országot a mocsárból, akárki és akármikor is taszajtotta bele...
KDR
2010. július 24. 12:13
Ajánlom a Magyar Nemzet vonatkozó mai cikkét. Ezek pont azok a műhelyek, ahol nevetségesen kevés pénzből, gyakorlatilag megszállott művészek alkotnak, gazdagítják a magyar kultúrát. Pont ők nem férnek bele a "nemzeti együttműködésbe"?
blogen
2010. július 24. 07:47
Megértem, hogy félsz. Miből fognak itt élni a liberális bábjátékosok, asztaltáncoltatók és csepürágók az elkövetkező négy évben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!