Mégis Peter Jackson rendezi a Hobbitot?

2010. június 01. 13:29

A Gyűrűk Ura rendezője lehet, hogy fontolóra veszi a rendezés lehetőségét, miután Guillermo Del Toro két év munka után kiszállt a kétrészes projektből.

2010. június 01. 13:29

Az eddig biztosnak gondolt Guillermo del Toro úgy döntött, elég volt: két év munka után otthagyta a projektet. Del Torót egész biztosan nem A Gyűrűk Ura alkotója váltja majd, hiszen Jacksonnak más kötelezettségei vannak, jelenleg Steven Spielberg Tintin-jének utómunkáján dolgozik, jövőre pedig a film folytatását rendezi - jelentettte ki a társíró-producer menedzsere.

Jackson most mégis úgy nyilatkozott egy új-zélandi lapnak, hogy ha a Warner Bros. befektetésének megóvásához szükséges, hogy ő rendezze a filmet, akkor ezt a lehetőséget is fontolóra fogja venni. Hozzátette: „Viszont lehet, hogy a többi stúdió nem engedi, hogy felbontsam a szerződéseimet.” Eredetileg is Jackson rendezte volna a Hobbit-filmeket, azonban A Gyűrűk Ura bevételein jogi csatározásba kezdett a Hobbit jogaival is rendelkező New Line Cinemával, akik cserébe kirúgták őt mint rendezőt, és csak íróként vehetett részt a projektben. Ez viszont 2006-ban történt, így lehet, hogy az évek során rendeződött a stúdió és Jackson viszonya.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pisti, az aragorn
2010. június 01. 14:01
Kiegészítések és javítások a cikkhez: - A Peter Jackson és a New Line Cinema közötti per már régen lezárult, 2007. decemberében megegyeztek, és akkor szerződtek le A Hobbitra is. Nem tudom, miért irkál az Origo butaságokat. - Jackson egyéb tervei miatt nem vállalta anno a rendezést, ezért társproducerként és forgatókönyvíróként dolgozik A Hobbiton Guillermo del Toroval együtt lassan három éve. - Del Toro azért kényszerült távozásra, mert az MGM csődhelyzete miatt a forgatás kezdete folyamatosan tolódik, és nem látni még, mikor rendeződik a stúdió anyagi helyzete. - A Hobbitból két filmet terveznek, a forgalmazási jogok fele a Warnernél van, másik fele az MGM-nél, ezért nem tud a Warner (illetve leányvállalata, a New Line Cinema) egyedül belevágni a projektbe, amíg az MGM helyzete nem változik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!