Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Nem finomkodott az újságírókkal.

Ismét részt vett a fehér házi tudósítók vacsoráján Donald Trump amerikai elnök.
Ez volt az a rendezvény, ahol áprilisban rálőttek az elnökre; az akkor félbeszakadt évenkénti vacsorát pótolták most be.
A rendezvény híres arról, hogy Trump ott viccelődik a róla kritikusan író újságírókkal – most például úgy köszönt be nekik, hogy jelezte, „legtöbbjüket” tiszteli.

Weijia Jiang, a CBS News újságírója és a Fehér Házi Tudósítók Szövetségének (WHCA) elnöke jelezte: jövőre már a lövöldözés helyszínén, a Washington Hiltonban rendezik majd meg ismét a rendezvényt, mert nem hajlandók „hagyni, hogy egy erőszakos cselekmény szólja az utolsó szót”, ám a Hilton elégtelen biztonsági intézkedései miatt most a közeli Waldorf Astoriában gyűltek össze, a szokásos kétezer helyett csak mintegy hétszáz fővel.
Trump beszédében elmondta:
„akárcsak az elnökségem esetében, a második alkalom mindig jobb – és a harmadik alkalom még annál is jobb lesz”
– aztán hozzátette, hogy csak viccelt. Elmondta, hogy a médiaipar tönkre fog menni hivatali ideje után, mert „nem lesz senki, akiről írhatnának” – aztán feltett egy „Trump 2028” feliratú sapkát. A viccelődést aztán azzal folytatta, hogy bejelentette indulását a negyedik elnöki ciklusáért is.
Emellett az elnök díjakat is átadott az újságíróknak, köztük a Wall Street Journal egy riportercsapatának is, aki épp Trump és Jeffrey Epstein kapcsolatáról tényfeltárt. „A nézeteltéréseinket nem golyókkal, hanem nyílt és élénk vitával rendezzük el” – fogalmazott az elnök, hozzátéve: „Ezen sosem fog változtatni egy őrült fegyveres lúzer.”
Az újságírók ugyanakkor ismét nem úszták meg komoly trumpi beszólások nélkül. Az USA elnöke nem felejtette el közölni, hogy
ez a hely az, ahol a legtöbb Trump-elmezavarban szenvedő ember van együtt egyszerre”,
s még azzal is poénkodott: „Gyanítom, néhányuk számára szerencse, hogy az előző vacsoránk félbeszakadt, mert Önöknek mentem volna”.
Nyitókép: AFP/Jim Lo Scalzo
