Homo sapiensnek tekintik már a kárpátaljai magyarokat? Utánajártunk, mi igaz a harsonaszóra bejelentett Magyar-Zelenszkij-megállapodásból

Amennyire tartottak az anyaországi támogatás elvesztésétől Kárpátalján, annyira igyekeztek bízni abban, hogy ha egy Kijevvel szemben engedékenyebb kormány kerül hatalomra Budapesten, az nem erővel, hanem tárgyalásokkal talán biztosíthatja a 2017 óta csúnyán megritkított kisebbségi jogaikat. Az ukrán politikum örömmel fogadta a magyarországi kormányváltást: Volodimir Zelenszkij elnök a konstruktív megközelítés előremozdítását ígérte, Tarasz Kacska miniszterelnök-helyettes pedig olyan cselekvési tervről beszélt a kisebbségpolitika kapcsán, amely a magyar érdekeket is figyelembe veszi. Június 3-án Magyar Péter kétoldalú szakpolitikai egyeztetés után egy „teljes körű megállapodás elfogadását” jelentette be, amely lényegében a még az Orbán-kormány által beterjesztett tizenegy pont ukrán elfogadását jelentette; cserébe a Magyar-kormány megígérte az uniós hitel és az ukrán EU-csatlakozás első klasztere blokkolásának felfüggesztését. 

A magyar kormányfő büszkén bejelentette: „Pár hét alatt sikerült megoldanunk azt az ügyet, amit az Orbán-kormány tíz év alatt nem tudott kezelni.” A valóság azonban ennél árnyaltabb – nem véletlen, hogy a kárpátaljai vezetők legfeljebb óvatos optimizmusról beszéltek. 

Az elfogadott pontok elsősorban a 2017-es, szélsőségesen kirekesztő oktatási törvény és a későbbi nyelvtörvény rendelkezéseit voltak hivatva semlegesíteni; azonban hamar kiderült, hogy 

Az államnyelv primátusának biztosításáért felelős kormánybiztos, a korábban szigorúbb büntetéseket követelő Olena Ivanovszka közbeszólt. A tavaly kinevezett nyelvi ombudsmannak egyszer kicsúszott a száján, hogy „azok az ukránok, akik Homo sapiensnek tartják magukat, már rég átváltottak az államnyelvre”, ugyanis körlevélben szólította fel a magyar tannyelvű intézmények igazgatóit, hogy a tanórákon kívül csak ukránul beszéljenek. 

„Nem tudjuk értelmezni az ombudsman asszony reakcióját” – mondja lapunknak egy kárpátaljai pedagógus forrásunk, aki jelezte, helyi szinten igyekeznek józanul állni a kérdéshez, vagyis elfogadni, hogy az ukrán nyelv védelmét előíró törvények léteznek, ugyanakkor külön lépéseket nem terveznek tenni a magyar iskolákban az eddigieken kívül. S az is közvélekedés, hogy az ombudsman a nacionalista csoportoknak igyekszik kedvezni az ehhez hasonló intézkedésekkel, de valójában a gyakorlatban dől el minden. „2026-ig kell elfogadnia az ukrán parlamentnek a szakbizottságok által az oktatási törvény kapcsán lefektetett ukrán–magyar egyezményt, ez sem lesz egy séta­galopp” – tette hozzá informátorunk. Az optimizmus egyelőre megvan – még ha óvatosabb is. 

Egyelőre nem hozott kézzelfogható eredményt a hazai kormányváltás a szlovákiai Beneš-­dekrétumok ügyében sem. Emlékezetes, Magyar Péter a kampányidőszakban hevesen kiállt a dekrétumok ellen, kiemelve az azok kritizálását büntethetővé tévő új törvényt, amelyet „karácsonyi ajándékként” kaptak Robert Fico kormányától a felvidékiek. Az akkor még ellenzéki mozgalmár Magyar maga is kint volt az új jogszabály elleni budapesti tüntetésen, és kijelentette, ha nem történik érdemi előrelépés, Magyarország nem zárja ki további diplomáciai eszközök alkalmazását sem. Ekkor még ígéretesnek látszott a Tisza megközelítése, hiszen kezdeményezésére az Európai Parlament – igaz, más témákkal összekapcsolva – legalább egy jogi kötőerővel nem bíró állásfoglalásban szólította fel az Európai Bizottságot a romló szlovákiai jogállamisági és korrupciós helyzet miatt, beleértve a Beneš-dekrétumok ügyét. 

Magyar Péter a választási győzelem után alig egy héttel közölte, telefonon is figyelmeztette Ficót, hogy csak akkor hajlandók szakpolitikai tárgyalásokat folytatni, ha ez utóbbi törvényt visszavonják, és Pozsony garanciát ad arra, hogy a Beneš-­dekrétumokra hivatkozva nem kerülhet sor magyar honfitársaink földjének elkobzására. 

Ez azonban nem így történt: a kőkemény szóbeli kiállást nem követték tettek, a témakör a várakozásokkal ellentétben sem a brüsszeli EU-­csúcson, sem utóbb, a visegrádi csoport egyeztetésén nem került elő, noha arra ráadásul Gödöllőn kerítettek sort június derekán. Fico láthatóan letolta magáról a felvetést, Magyar pedig a dekrétumok és a jogfosztások kérdését félretéve ekkor már arról beszélt, Magyarország „örömmel tér vissza” a V4-es együttműködésbe, partnerei pedig mindig számíthatnak rá. Valamit persze kommunikálni kellett minderről, így Magyar részéről maradt egy június 4-ei poszt a kérdésről, de államközi szinten, úgy tűnik, kifulladt a téma. 

„A két fél egy viszonylag semmitmondó nyilatkozatot tett arról, hogy munkacsoportot hoznak létre, azt viszont nem tudni, mikor áll fel a testület, ki lesz a tagja, és mit oldanak meg a dekrétumok témája kapcsán” – írta le a helyzetet Tokár Géza felvidéki politológus. A szakértő lapunknak rámutatott: Fico mereven elzárkózik attól, hogy a kérdésről a magyar féllel egyeztessen. Szerinte ez világosan látszott a gödöllői visegrádi találkozón is, ahol a szlovák közmédia vonatkozó kérdésére is kitérően válaszolt; sőt később nyilvánosan butának nevezte a kérdező riportert, hozzátéve, a téma puszta felvetése is majdnem elsüllyesztette a V4-et. 

Tokár Géza szerint tehát ismét győz a haszonelv: „Személy szerint arra számítok, hogy a témát passzívan kezeli majd mindkét fél, más, pragmatikusabb ügyeket – például a V4-et vagy a határokon átnyúló projekteket – előnyben részesítve.” Hozzáteszi: a dekrétumok kapcsán kizárólag a szlovák alkotmánybíróság döntése hozhat előrelépést, a szlovák büntető törvénykönyvet ugyanis a Fico-kormány nem fogja magától megváltoztatni. A felvidéki politológus szerint hamarosan eljön az igazság órája. „Az lesz az érdekes, hogy mi hangzik el nyilvánosan az első kétoldalú találkozón, amelyet előbb-utóbb abszolválniuk kell az országoknak. Azon a ponton nyilvánosan fel kell vállalnia mindkét félnek, hogy mit akar kezdeni az üggyel.”

Nyitókép: Geert Vanden Wijngaert / POOL / AFP