Oroszország rommá rakétázta Kijevet, Zelenszkij pedig azt is elárulta, milyen rakéták okozták a pusztítást

2026. május 24. 13:00

Hatalmas a kár: Putyinék több mint félezer drónt és csaknem száz rakétát vetettek be.

2026. május 24. 13:00
null

Oroszország az éjszaka drónokkal és ballisztikus rakétákkal heves támadást intézett az ukrán főváros, Kijev ellen – közölték vasárnap ukrán tisztviselők. 

Timur Tkacsenko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője szerint 40 épület megrongálódott. Egy ember meghalt, húszan megsebesültek – írta a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. 

Vitalij Klicsko, a főváros polgármestere szintén számos megrongálódott épületről számolt be, köztük toronyházakról és legalább egy iskoláról. Arra szólította fel a város lakóit, hogy vasárnap kora reggel maradjanak a menedékhelyeken. 

A The Kyiv Independent című lap „robbanássorozatról” számolt be a fővárosban. Kezdetben meg nem erősített jelentések szerint Oroszország hiperszonikus és cirkálórakétákat is bevethetett a támadás során. 

Az UNIAN hírügynökség a helyi katasztrófavédelemre hivatkozva azt írta, hogy az orosz támadás következtében tűzvészek keletkeztek a városban, megrongálódott a polgári infrastruktúra, valamint számos lakóépület. A főváros Darnickij kerületében tűz keletkezett egy kétszintes kollégium tetején. A mentők evakuálják a lakókat és oltják a tüzet. 

A főváros Sevcsenkivszkij kerületében a támadás következtében tűz keletkezett egy iskola második emeletén, 300 négyzetméteres alapterületen. Egy ötemeletes lakóház bejárata beomlott, az első emelettől az ötödikig terjedt a tűz. Megállapították, hogy egy üzleti központ épületét is találat érte, és a közeli piac területén is tűz keletkezett. Egy másik kilencemeletes lakóházat a 8. és 9. emelet között is találat érte. 

A szomszédos Lengyelországban a hadsereg az X közösségi oldalon közölte, hogy a légvédelmet riadókészültségbe helyezték, és katonai repülőgépek szálltak fel az ukrajnai orosz támadásokra reagálva. A bejelentés szerint Lengyelország nem észlelte légterének megsértését. A műveletek megelőző jellegűek voltak, céljuk a lengyel légtér védelme, különösen a veszélyeztetett régiók szomszédságában – derült ki a tájékoztatásból. 

Zelenszkij: Oresnyik rakétával támadták Kijev régióját, sokan megsebesültek

Oroszország Oresnyik típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával támadta meg az ukrán Kijevi megye déli területén található Bila Cerkva városát éjszaka – erősítette meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap. 

Közlése szerint legalább 83 ember megsebesült az átfogó orosz támadásban, amelyben hatszáz drónt és 90 rakétát vetettek be. 

(MTI)

Nyitókép: Tetiana DZHAFAROVA / AFP

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
angeleye
2026. május 25. 11:18
borzalmas a pusztítas......egy ember meghalt.......ennyi egy demokrata vezetésű államban félóránként meghal erőszaktól.... A rablógyilkos szociopata komédiás és a nyugati háborús sakálok felelőssége továbbra is szőnyeg alá van söpörve
Válasz erre
0
0
bagira004
2026. május 25. 05:55 Szerkesztve
Eu megmentői védői kiemelői menekülnek .
Válasz erre
0
0
gyzoltan-2
2026. május 24. 19:11
A zsidóság ukrajnai világháborújának az eszkalációja folyamatban! Az ukrán áldozatok mit sem számítanak, az orosz vesztességek meg egyenesen kívánatosak..! Remekül lett kitalálva, megtervezve, végrehajtva... A gyűlölt keresztények halnak többségében... Ezer éveken keresztül ez mehetett.., nem veszélyeztette világunk létét.., de változtak az idők, a keretek! Ezt viszont megfontolhatnák a gátlástalanságukról elhíresültek!
Válasz erre
1
1
isler111
2026. május 24. 18:55
Jól tették!!!! Hajrá Oroszország!!!! Vesszen az Ukrán náci vesszen a nyugati korrupt központi hatalmat gyakorló rendszer!!!!
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!